2014. október 25., szombat

17.rész

Sziasztok, manók !
SAJNÁLOM.Tudom azt hiszitek ,hogy elnyelt a föld, de közlöm veletek még élek. Egy új résszel térek vissza.
Remélem tetszik majd nektek.
Jó olvasást.



Reggel fáradtan pislogtam mikor megszólalt az ébresztőórám, nagyon rosszul érintett,hogy már a felkelés ideje van mert még szívesen aludtam volna pár órát. Mivel sikerült nyugtáznom,hogy mindenféle képen ki kell kelnem az ágyból ezért felültem, majd felálltam és végül elhagytam a puha ágyikóm és az ablakomhoz sétáltam, felhúztam a redőny és szomorúan szemléltem,hogy az eső esik. Szép kis kedd elé nézünk.
-Jó reggelt- motyogtam halkan amikor lementem a konyhába
-Neked is - hangzott el mindenki szájából a válasz.
-Ma reggelt kaptam egy SMS-t az edzőtől,hogy ma fogjuk játszani a toborzó edző meccset- közölte velünk a hírt EunJi.
-Oké - válaszoltuk Kyung-gal tudomásul vételünk jeléül.
-Na menjetek gyerekek mert még elkéstek-mondta nekünk anyu és már indultunk is az emeletre az utolsó simításokat elvégezni, gondolok itt például a fogmosásra.
Miután mindennel készen lettünk elindultunk a tudás tárhelye felé hót kómásan.
-Ki ez a jó nő?- kiállott fel valaki a hátunk mögött már igen közel az iskolához, de mivel felismertem a hangját ezért belementem a játékba.
Körbefordultam először megnézve,hogy kinek szólhattak, és amikor csak a nevető fiúkat és a barátnőimet láttam visszaszóltam.
-Kire gondolsz?- kérdeztem kihívóan U-Kwon-ra nézve.
-Rád cica, rád-jött közelebb felénk.
-3..2..1-hallottam magam mögött a számolást és az egyes szám kiejtése után már csak barátom édes ajkait éreztem meg az enyémeken.
-Hiányoztál-suttogta a fülembe, amikor elváltunk.
-Srácok, megértem,hogy igazán régen láttátok egymást, megjegyezném tegnap este de pár perc és becsöngetnek. Mellesleg Szofi matekkal kezd- ahogy ezt kimondta EunJi azonnal rohantam a matek terem felé,hogy véletlenül se a tanár után essek be. A műveletet sikeresen végrehajtottam majd  a többiek és szépen lassan beszállingóztak a terembe.
-Szép sprint volt, de van még tíz perc a becsöngőig- nevetett fel Zico.
-Hülye barom-ütöttem egy jó nagyot a vállába.
-Na ne hariz már, mi barik vagyunk-kezdet el nyávogni a testvérem.
-És én vele járok-sóhajtott fel EunJi a barátja nyávogását meghallva.
-Miss Müller, meg sem lepődök,hogy nem vigyázban várja az órámat, de azt elvárnám,hogy legalább a helyén ülne és nem a testvérét zaklatná, de ha már magáról van szó, akkor egy táblai feladat megoldását szívesen megnéznék öntől.
-Tanár úr de én semmit nem csináltam!- háborodtam fel
-Épp ez az, fáradjon már ki a táblához, vagy kérvényt nyújtsak be?
-Nincs rá szükség-nagy félelemmel kimentem a táblához, a rettegésem azért volt mert tudtam,hogy egy 'újabb szívassuk Szofit' óra veszi kezdetét.
-Akkor oldja meg ezt a exponenciális egyenletet- mondta és fölírt egy olyan feladatott amitől még a szemem is keresztbe állt.
-Tanár úr, ezt még nem is tanultuk-szólalt fel egyik osztálytársam.
-Bizony - szólaltak meg a többiek.
-Bár én meg tudnám csinálni és szégyen, hogy ez a csaj nem tudja, de ezt még tényleg nem vettük ezt az anyagrészt - mondta kedves ellenségem, aki most meglepett, cselekedetével. 
~Talán kedves lenne mégis? - áh, ugyan.~
-Látja magát valaki még is bírja, szóval üljön le és megtanuljuk ezt az egyenletmegoldást, de következő órán magával kezdek nézett rám fenyegetően.
~Létezik, hogy a tanár ennyire utáljon?- ezek szerint igen~
Gyorsan a helyemre battyogtam és az óra maradék részében meghúztam magam. Amikor kicsengettek és a kedves tanár úr kivonult a teremből, fellélegeztem.
-Szofi, ez menő volt- röhögött fel mögöttem Zico - Úgy remegett a térded, hogy szerintem még U-Kwon is hallotta- röhögött fel megint.
-Na mi volt ez a térdvacogás, a suli másik feléről is lehetett hallani-jelent meg az előbb említett személy.
- Köcsög- vágtam oda neki és bevágtam a durcit.
- Na cica, tudod,hogy csak vicceltem, amúgy ezt a idézőjeles vicces dolgot az előbb halottam.
- Szerinted csak te szórakozhatsz  másokkal?- fordultam vissza jót kacarászva a társaság arcán.
A többi órán egyik tanár sem szívatott se engem, se a többieket. Hazafelé meg azon gondolkozta,hogy  a nap rosszabb már nem is lehetne, azonban amikor bementem a nappaliba,hogy üdvözöljem anyát az ítéletem hibásnak bizonyult. A rosszabb és az annál rosszabb dolgok még ezután fognak jönni.
- Helló tündérkém, de jó,hogy újra látlak-jött közelebb hozzám egy lépéssel az az ember akivel többet már nem akartam találkozni.
- Mit keresel itt?- szűrtem a fogaim közt a szavakat.
- Érted jöttem, hogy visszavigyelek, mert már anyád is hiányol, bár nem tudom,hogy képzelted azt, ha megszöksz nem fogunk megkeresni és visszavinni.
Itt szerintem már biztossá vált mindenkinek, hogy ki ez az ember. Ő, aki megkeserítette az életem és dolgoztatott folyamatosan.
-Szofikám, holnap reggel indul a gépünk, és tudod nincs ellenkezés-jött oda és úgy csinált minta megölelne, azonban megszorította a karom ezzel jelezvén,hogy a büntetésem az olyan lesz, amit el sem tudok majd képzelni, a szökésem miatt. - Ja és van nálunk valaki, aki szerintünk érdekelne téged, például a kis dadusod, aki már igazán közel van a halálhoz, bár mi segíthetünk átlépni neki a küszöböt- nevetett fel majd elhagyta a lakást.
Megfagyva álltam a nappali kellős közepén, számomra egy kedves hang hozott vissza az életbe.
- Ez meg mi volt?- kérdezte
- Nem tudom, U-Kwon, nem tudom-válaszoltam és utána már nem emlékszem semmire.

U-Kwon pow

Fogalmam sincs, mi folyik itt. Arra értünk haza, hogy Szofi volt apukája megjelenik és haza akarja vinni életem értemét. Látom, hogy Életemnek sem esik olyan jól ez a kérés. Nyilván nem akar itt hagyni csapot-papot, hogy visszatérjen a régi életébe, amit elmondása szerint nem szeretett.
­­-Szofi, Szofi - szólongattam, amikor éppen elkaptam,hogy szó szerint ne találkozzon a földel.
Szó nélkül felemeltem ájult barátnőmet és felvittem a szobájába. Bejött mindenki a szobába, Gain egy vizes rongyot hozott és lánya homlokára tette.
- Nyugodj meg, szerintem csak így dolgozza fel a szervezete a dolgokat, nem lesz semmi baj.
- Nem tudok megnyugodni-válaszoltam és végigsimítottam barátnőm arcán

- Én sem- válaszoltam majd egy könnycseppet letörölve kiment a szobából, ám még az ajtóból még visszaszólt- Nem fogunk zavarni pihenjetek csak.
- Köszönöm
Felálltam az ágy mellől, odamentem az asztalához ahol a falon képek voltak, és találtam egy képet, amin nagyon jót mosolyogtam. Éppen aludtam és sunyiban lefényképezett. Rengeteg képet találtam, róla, a fiúkról és úgy mindenkiről. Leültem az íróasztala előtt álló székre majd hátrapillantottam és megnéztem, hogy alszik-e még a drágám. Bizony még álomországban van. Majd egy pillanatra mintha kinyitotta volna a szemét, és amilyen gyorsan felpattantam és az asztalról levertem egy dobozt. A tartalommal együtt a földre esett. Levelek voltak benne és a címzett mindig egy bizonyos Sebastian volt.
~Ki az a Sebastian?~
Tudom,hogy csúnya dolog, de az egyik levelet, amit először megfogtam ki is nyitottam, ami benne állt egy kicsit megváltoztatta a dolgok állását. A levél  németül íródott. Egy leheletnyi német tudással rendelkezem az tény, de talán elég lesz ahhoz, hogy elolvassam a levelet, amit nem lenne szabad, de hát a kíváncsiság hajt.


Drága Sebastianom,

Képzeld el megérkeztem Koreába, ahol Carla szerint és a testvére. Egy nagyon aranyos család befogadott és gondolkodik rólam. Az első nap kimentem a parkba és kosaraztam  az ott lévő fiúkkal, volt egy srác, aki nagyon megfogott, de nem reménykedem, mert tudom, hogy nem érdemlem meg. 
HIÁNYZOl!
Miért hagytál el?
Miért?
Az iskolában  szinte mindenki kedves velem, itt is van egy tanár, aki nem a szívem csücske és fordítva.
Miért nem vagy velem?
Miért mentél el?
A testvéremet Zico-nak hívják, igaz ez csak ilyen becenév, mint ami neked volt a Seb, nagyon rendes, bírnád őt. 
A nap, amikor elmentél örökre bennem él.
U-Kwon-nak hívják a barátomat, vele is kijönnél, nagyon hasonlít rád.
Amikor magamra hagytál, nem láttam menekvést a világ elől, a szülők engem okoltak, de igazuk és volt az én hibám volt, még ha nem is szó szerint.
Mennem kell, legközelebb is írok, amint tudok.
Imádtam a veled töltött időt.

Mindennél jobban szeretlek,
Szofi

A dátum alapján a levél egy hete íródhatott. A levegő is meg állt bennem. Ki ez a Sebastian, vagy ki volt vagy már nem is tudom, mit kérdezhetnék.
- Édesem, mit csinálsz?- kérdezte Szofi aki ezek szerint felébredt és hatalmas szemekkel nézett a kezembe tartott levélre.
- Semmit - válaszoltam hanyagul
- Mi történt?- kérdezte még mindig az ágyán ülve.
- Elájultál-válaszoltam tömören.
- Össze kell csomagolnom-mondta és elkezdett a szobájába rohangálni mint egy esze vesztett őrült.
- Szofi állj meg kérlek, pihenned kell, nem szeretném, ha még egyszer elájulnál. Nagyon felzaklathatott az esemény, ezért kérlek, egy picit ülj le.
Leült és csend honolt a szobába, ezt Szofi törte meg.
- Félreértetted ugye?- néz a kezembe tartott levére.
- Ezt nem lehet félreérteni, őt szereted én meg csak egy pótlék vagyok, amíg vissza nem mész Németországba ahol ott lesz ő és majd újból összejöttök.
- Ez nem igaz.
- Persze, hogy nem, hiszen itt van leírva. Tudod mit? Ebből én nem kérek, a legapróbb titkomba is beavattalak erre kiderül, hogy csak egy tartalék voltam.
- Hagyd már abba- kiabált rám
- Jó abba hagyom, szia, a soha nem viszont látásra.
- Most szakítani akarsz velem?- kérdezte sírva.
- Igen- válaszoltam neki majd feldúltan elvonultam.

- U-Kwon, állj meg ez egyáltalán nem igaz, nem hagyhatsz magamra, szükségem van rád. Szeretlek te bolond- kiabálta utánam de én hülye makacs csak mentem a fejem után és nem is figyeltem semmire, csak egy dudaszót halottam majd egy kiáltás,  és utána se kép se hang.

Szofi pow

- U-Kwon- kiáltottam teli torokból- Hívjon valaki mentőt-ráborultam a testre és zokogásba törtem ki.
- Haver, tarts ki - jött oda Zico is és a többiek.
- Nem hagyhatsz magamra, szükségem van rád.
A mentősök hamar megérkeztek és elszállították őt aki miattam került ilyen állapotba.
- Szofi mi történt?- érkezett meg Dave.
- Egy félreértés miatt összevesztünk és elrohant elütötte egy autó, az én hibán sajnálom.
- Nyugodj meg nem a te hibád
- De az enyém- mondtam határozottam majd megjelent az orvos.
- Jó napot ők Kim Ukwon hozzátartozói?
- Igen- felelte a nagybátyja,
- Nagy szerencséje volt a fiatalúrnak, kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, mintha egy angyal vigyázott volna rá
~Sebastian~
- Eltört két bordája és a bal karja, és még néhány seb éktelenkedik az arcán de azok csak kisebb karcolások, most altatásban van-folytatta a doki- Nemsokára felébred és kérem egyenként menjenek be és ne maradjanak sokáig, pihennie kell az úrnak.
- Köszönjük- hajolt meg Dave majd utána mindenki sorba.
- Menj csak be-nézett rám Sukhyun
- Neked kéne..- kezdtem elé ellenkezni de

- Menj csak
Bementem a kórterembe és megláttam a barátomat, vagyis a volt barátomat és megint elfogott a sírhatnék.
- Ne haragudj,  Kérlek, bocsáss meg nekem
Többet nem is beszéltem, hanem néztem, ahogy alszik, olyan volt, mint egy angyal, gondoltam egyet és felálltam a székről és egy puszit nyomta az ajkaira majd kimentem és engedtem,hogy a  többiek és bejöhessenek hozzá. Amikor a többiek már elmentek én pedig visszasétáltam az ágyhoz és néztem az arcot, ami az életet jelenti nekem.
- Annyira sajnálom,hogy nem mondtam el...- hangos sípolás szakította meg a beszédemet -ORVOST- üvöltöttem

- Kisasszony menjen arrébb- arrébb mentem és sírva rogytam össze- hozzák a defibrillátor
Már szinte a legmagasabb fokon élesztették újra, de nem reagált a test.
- Sajnálom kisasszony a barátja meghalt.
-NEEEEE!! - odarohantam a testhez és elkezdtem ébresztgetni- Nem halhatsz meg szükségünk van rád.
- Kisasszony kérem
-NEEEEM.....




Ennyi lenne mostanra, remélem tetszett és nem ijedtetek meg a történtektől nagyon, véleményeket szívesen várom.

4 megjegyzés:

  1. Mi a jó isten???Neeee.Drága hugicám te most megakarsz ölni???Nagyon jó lett.Siess a kövivel. :))) ♥

    VálaszTörlés
  2. Ez brutál jó lett!!!!!!!!*0* Hamar hozd a kövit!!!!!!*0* *feszengve várja, hogy mi lesz U-Kwonnal*

    VálaszTörlés
  3. Úristen :o nagyon jó volt imádom ezt a ficit sajnálom , hogy csak néha van új rész de megértem. Most annyira izgulok mi lesz U-Kwonnal siess a kövi résszel

    VálaszTörlés