2013. november 1., péntek

15.rész

Sziasztok!
Nagyon nagyon sajnálom ,hogy több mint két hónapig nem volt rész.A kimaradás okát pontosan nem tudom megmondani,foghatnám a tanulásra is de az félig-meddig nem lenne igaz,másik részt meg nem volt ihlet és valamiért inkább a többi ficim-be írtam részeket.Szóval tényleg sajnálom,hogy nem, írtam most igyekszem egy jó hosszú részt írni nektek,hogy valamilyen szinten kiengeszteljelek titeket.Remélem elégedettek lesztek vele. Kommizzátok meg ha igen vagy hogyha nem.
Még egyszer bocsánat az ilyen hatalmas terjedelmű késésemért.
Köszönöm,hogy elolvastátok ezt a kis bocsánat kérésemet.
Puszi,Fruzsi ♥♥♥




Miután megnéztük a cukibbnál cukibb képeit,és megbeszéltük,hogy milyen helyes is  elmentünk fürdeni ,persze külön-külön és végül U-Kwon ölelő karjaiban aludtam el.
Reggel szokás szerint az a hülye ébresztőóra ébresztett minket.Gyorsan kinyomtam a hangosan csörgő tárgyat,majd elkezdtem ébresztgetni a jó mélyen alvó barátomat.Puszikkal halmoztam el az egész arcát,majd ajkait.Tudtam,hogy ébren van de azért tovább csináltam és egyszer csak hirtelen abbahagytam.
-Naaa csináld még-nézett rám huncut mosollyal.
Nem feleltem csak megcsókoltam és mikor vége szakadt a csókunknak,visszafeküdtem mellé
-Menni kéne a suliba mert elfogunk késni ráadásul,haza is kell mennem mert megint nem hoztam ruhát ,mert nem tudtam,hogy itt alszom.
-Oké,oké-mindjárt jövök addig maradj itt-mondta és kisietett a szobából,majd amikor visszaért egy kisebb köteg ruhát is hozott magával.
Cute, trendy & comfy...
-Remélem ez megfelel-nézett rám én pedig egy hatalmas kérdőjelet formálhattam a szemeimmel mert egyből beszélt tovább-a nővérem ruhái,remélem jó lesz a méret,ja és hoztam cipőt is ,ezt hoztam mert tudom,hogy te is szereted az ilyen cipőket.
-Tetszik a nővéred ízlése.-nevettem fel-Nem is tudtam,hogy van nővéred.
-Pedig van,majd mutatok képet,csak most siessünk.
Gyorsan magamra kaptam a ruhát és lementem reggelit készíteni ami most csak egy szimpla nutellás pirítós lett.
-Mmm ez fincsi,volt köszönöm szépen a reggelit.-jött oda és csókolt meg.
-Khm,khm-köhögött mögöttünk valaki-hátrafordultam és egy igazán fiatalos férfival találtam szembe magam.

-Őőő Szofi ő itt a nagybátyám  Kim Suk Hyun,de szerint nyugodtan hívhatod Dave-nak.Dave ő pedig a barátnőm Szofi Müller.
-Oh ,hello Szfi ,mint halhattad Kwonnie nagybátya vagyok,Dave. Nyugodtan ,tegezhetsz .
-Rendben köszönöm.
Miért Dave?-tettem fel magamba a kérdést.
-Majd később elmesélem-suttogta a fülembe U-Kwon.
-Jól áll rajtad Hyorin ,ruhája.-mosolygott kedvesen a nagybátya :).
-Na akkor mi mentünk is a suliba, szia.
-Sziasztok.

-Szia-köszöntem el végül majd elindultunk a suli irányába.
-Azért Dave,mert tizenéves korában Amerikában lakott és az ottani barátai elnevezték így,és azóta rajtamaradt.-mondta mintha belelátna a  fejembe.
-Értem-mosolyodtam el.-és a nővéred?

-Ő most ,ha jól tudom Japánba van a párjával.
-Hú,nagyon szép lány-néztem vissza a barátomra miután egy képet mutatott róla.
-Igazából nem is a nővérem csak Dave-k lánya de nekem olyan mintha az lenne.Nekem úgy isten igazából nincs testvérem ,vagyis volt de mindegy.
-Ha nem akarsz róla beszélni,megértem-fogtam erősebben a kezét.
-Köszönöm-hajolt oda egy pusziért,azonban csókot kapott-te kis huncut.
-Én ugyan nem-nevettem fel ,majd nagyobbakat léptem ,hogy odaérjünk a suliba.
A terem előtt egy csókkal elbúcsúzott tőlem,majd el is sietett az órájára.
-Na merre jártál báránykám?-néztek rám a lányok és Zico.
-Hahaha,miért kérdezed?-néztem rá úgy mint aki nem tudja miről van szó.
-Ne nézz hülyének a buliról csak úgy elmentél és utána eltűnt a pasid is ,szóval szexeltetek?-nézett rám EunJi.
-Milyen szókimondó vagy EunJi. Látjátok ilyen az én barátnőm-mondta Zico majd egy puszit nyomot barátnője homlokára.
-Dehogy,csak én megint hisztiztem a hülyeségen,ő pedig utánam jött majd elmentünk hozzájuk,majd mutatott magáról kis kori képeket,utána meg és lefeküdtünk aludni,és aludtunk is.Reggel amikor felébredtünk hozott nekem ruhát a nővérétől.Reggeli után találkoztam Dave-val és végül eljöttünk a suliba.Táska meg nem is kellet mert,ma nincs olyan óránk ami miatt cuccot is kellet hozni,és ami cucc kell ma az pedig a szekrényembe van.
-Van nővére?-akadt ki Hayoung.
-Találkoztál Dave-val?-nézett nagy szemekkel a bátyám.
-Az ki?-kérdezték egyszerre a lányok.
-Dave,U-Kwon nagybátya.Vele(mármint Dave-val) és a felességével él együtt,a lányuk Hyorin aki külföldön van,és őt tekinti nővérének.-mondta Zico a lányoknak majd felém fordult.
-Ha beszélt veled ezekről a dolgokról akkor nagyon komolyan gondolja ezt a kapcsolatot ti pedig-nézett a barátnőjére és Taeil-ére- tartások a szátokat ez hadi titok.
Boldognak éreztem magam több dolog miatt is.Kwon beavatott egyik féltve őrzött titkába,mert ugyebár mindenki úgy tudja,hogy egyedül él és valamilyen szinten igaz is mert Zico azt is mondta még,hogy sokat utazik Dave és a kedvese ezért nagyon sokszor nincsenek itthon de azért érezhető,hogy bármit megtennének  a fiúért. 
A másik pedig,hogy úgy érzem megtaláltam a családomat .
-Szófia Müller kérem az órára figyeljen-szólt rám a tanár,észre se vettem,hogy elkezdődött az óra.
Egyszer csak egy kis papírfecni érkezett elém.

Az órára kéne figyelni XD
Sebaj,min gondolkoztál?
Zico-ra néztem ő pedig a tanárra, csak vicceltem éppen rajzolgatott a füzetébe valamit.
Te se figyelsz :D 
Am azon amit mondtál,hogy erről még senkinek sem beszélt és ez valamiért megragadt,és már azon is gondolkozom ,hogy miért nem a szüleivel él .Jó ,tudom,hogy majd ő megmondja de érdekel,mégis csak a barátom és az ilyen dolgokat tudnom kéne,mint a barátnője,nem?
Visszadobtam a fecnit,majd próbáltam bekapcsolódni az órába.Nem ment,csodálkoztok,hisz matek óra volt.....
Légy türelmes ez neki sem könnyű,de tudom,hogy bízik benned és előbb utóbb elfogja mondani csak nehéz.Szóval türelem.Ja és mi a feladat megoldása?
Felnevettem,de nem kellet volna mert mindenki felém fordult.
-Miss Müller ,mi olyan nevetséges,mi is szeretnénk tudni.
-Semmi tanár úr.
-Szóval semmi,akkor én is beírok egy egyest és az is semmi lesz.
-De miért?-kérdeztem vissza,bár tudom nem kellet volna.
-Szóval,miért?Ez a kérdése mindig itt van órai munkáért,mert nem figyel és Mr.Woo-val leveleznek egyfolytában.-erre Zico felnézett.
-Velem ugyan nem.-mondta halál komoly fejjel.
-Na nem számít ,térjünk vissza az egyenletekre,ja és kisasszony beírtam az egyest.-marhajó most bukásra állok matekból.Ez most totálisan elrontotta a kedvem.
Kicsöngetéskor,mindenki elkezdett beszélgetni Zico pedig röhögni.
-Ne nevess,ez a te hibád-mondtam mérgesen majd kicsörtettem idegesen a teremből.Az ajtóba nekimentem valakinek,de nem is foglalkoztam vele csak mentem tovább az ulticélomhoz a büfébe.
-Hééé cica ,mi a baj?-rántott vissza az az emberke akinek neki mentem.
-Semmi-válaszoltam morcosan-Kérdezd meg a drága bátyám.
-Na gyere ide-mondta majd belehúzott az ölelésébe.-Szeretlek-suttogta a fülembe.
-Én is szeretlek.
-Helyes,na nem lehet olyan nagy baj.
-A drága testvérkém miatt bukásra állok matekból.-furán nézett rám majd mit sem törődve a tömeggel megcsókolt, én pedig természetesen viszonoztam eme nemes cselekedetét.-Siess vissza a terembe mert becsöngettek.
Adott még egy csókot majd sietett is-a csókolózás közben úgy elrepült az idő.
A nap további részében már nem haragudtam a bátyámra inkább nevettem a hülyeségein.Amúgy más tantárgyból nem kaptam egyest.Ez nagyon jó hír ám.
-Na akkor bemelegítésnek 2 kör futás-mondta az edző immáron az edzésen.
A két kör után páros feladatok voltak és mivel szabad párválasztás volt én U-Kwon-nal voltam.
-Szofi,gyere csak ide-mondta a nő én pedig odafutottam.
-Halottam a matek egyessedről,ha bukni fogsz tudod,hogy nem engedhetem meg az edzésekre való járást.
-Tudom és ígérem ki fogom javítani.
-Bízom benne,ja és azt mondta a tanár úr,hogy a következő két dolgozatodnak minimum 4/5-nek kell lennie.
-Értem,köszönöm,hogy szólt.-mondtam majd visszaindultam a többiekhez.
-Na mi volt?-fordult mindenki felém.
-2 ötöst kell írnom matekból.
-Na lányom az ciki-karolt át Jaehyo
-Héé,haver el a kezekkel a csajomtól.
-Sorry,sorry-és feltett kézzel hátrálni kezdett.
-Akkor játék ,fiúk a lányok ellen,és hozzájuk még átáll Kyung és Minhyuk.
-Szóval lányok a fiúk ellen ,ez tetszik -nézett rám kihívoan Kwon.
-Akkor harc-mondtam neki.
Untitled | via Tumblr-Akkor kezdjük.-mondta az edző és feldobta a labdát.
A labdát mi szereztük meg és én el is indultam a palán felé,egy lepörgéssel kicseleztem a barátomat,majd dobtam egy szép ziccert,következett az ellentámadás,U-Kwon nem szabadult tőlem,sikeresen elértem,hogy nem tudott közel menni a palánkhoz,de a bátyámnak ez sikerült ugyan is egy szép dobással be is talált.Így ment a a meccs egészen addig míg az edző le nem fújta.Végül döntetlen lett,kezet fogtunk egymással,én végül Kwon-nal,de amint megfogta a kezem,magához rántott és megcsókolt.
Edzés után hazamentünk és mindenki haza.U-Kwon-tól elköszöntem majd bementem a házba vacsoráztam majd tanultam ,fürödtem és végül boldogságosan álomra hajtottam a fejem.

Remélem tetszett és meg vagytok elégedve a hosszúságával :D ♥♥♥

2013. augusztus 19., hétfő

14.rész

Sziasztok!
Csak előre szeretnék szólni,hogy ebben a részbe viszonylag sok képpel fogtok találkozni,nem tudom miért most olyan képes kedvem volt.Igyekeztem tartani,hogy sok szöveg is legyen mellé és hozzam a szokásos hosszúságú szövegem,remélem sikerült és elnyeri tetszéseteket :D
Puszi Fruzsi xoxo ♥♥♥



Szóval a tesióra ilyen ,hülyéskedésekkel telt.Imádom ezeket az embereket.Mivel holnap hétvége ,azt mondták a fiúk,hogy ma bulizni fogunk.Az edző megint lemondta a délutáni edzést ezért,haza felé mentünk ,hogy majd az est bulira együtt készüljünk el.Bár a fiúk is jöttek ezért az én drága barátommal kézen fogva mentünk.
-Szép,legyél ám-mosolyog rám. 
-Te is.
-Én mindig szép vagyok,bár nem is szépnek mondanám,hanem eszméletlen dögös pasiként emlegetném ,magam-húzta ki magát.
-Egoista....
-Én ,nem ,talán egy kicsit ,te meg szerencsés vagy.
-Miért is? Azért mert te vagy a nagy király én meg egy csúnya lány aki mázlistának mondhatja mert azt hitte,hogy a menő csávó tud magán kívül mást szeretni-engedtem el a kezét és előre siettem.
-Szofi,várj már nem úgy értettem-rohant utánam majd elkapta a kezem és visszarántott.-Figyelj már rám-fogta meg az arcom és maga felé fordította.-Egoista vagyok tudom,és ilyenkor amikor rám jön kicsit elszáll az agyam ,de aki kettőnk közül mázlista lehet az én vagyok.Miért?Mert nekem van a leggyönyörűbb barátnőm az egész világon.Annyit kérek ilyenkor ne kapd fel a vizet ha ilyen vagyok,próbálj meg elviselni kérlek.Ha elviselsz én leszek a legboldogabb.Sajnálom,hogy kissé félreérthető helyzetet  kreáltam a személyi butaságom miatt.Szeretlek Szofi és nem akarom,hogy elhagyj.
-Én is szeretlek U-Kwon,nem szeretném ha ilyen dolgok miatt veszekednénk.Eleve nem szeretnék veszekedni veled.Sajnálom,hogy ilyen volt..-nem engedte,hogy befejezzem mert egyből ajkai az enyémekre tapadt csókolt és csókolt az istenért sem hagyta volna abba,de a levegőhiánya mégis véget vetett ennek a cselekedetének.
-Akkor megpróbálsz elviselni?
-Persze.-mondtam mosolyogva majd én csókoltam meg.Mikor végeztünk azt vettük észre,hogy a többiek teljesen felszívódtak.
-Szerintem már rég otthon vannak.
-Megeshet.
-Akkor menjünk mi is-mosolygott rám majd átkarolta a vállamat én pedig hozzábújva egyik kezemmel átkaroltam a derekát majd így mentünk haza.
Megvolt az első veszekedés ,gyerekek?-kiabált oda nekünk Kyung.
-Meg-válaszoltam tömören.
-És megvolt a tökéletes kibékülés is-mosolygott Kwon.
-Óóó és melyik bokorba csináltátok?-kiáltott fel Taeil.
-Héé haver a tesómról beszélsz-vágja tarkón Zico a srácot.
-Ne ütögesd a pasim -kiállt rá Hayoung Zico-ra.
-Te pedig ne kiabálj a barátommal.-száll be a vitába EunJi
-Mindenki,hé csönd legyen már-kiáltottam el magam.-Köszönöm,hogy befogtátok,nem kell veszekedni,nem csináltunk semmit csak a hülyeségeim megint kifogtak rajtam-mosolyogtam-Eunji,Hayoung,akkor jöttök készülődni?-kérdeztem őket.
-Lányok több mint 5 óra van az indulásig-kiáltott fel Jaehyo
-De idők kell ,hogy elkészüljünk ,meg amúgy is meg kell beszélnünk a csajos dolgainkat-mosolygott rájuk Eunji.
-Felőlem menjetek,de vigyázzatok a csajomra-nézett rám meg Zico barátnőjére Taeil.
-Rendben vigyázunk rá-mondtam szemet forgatva ,majd elindultunk a lépcső felé,út közben valaki elkapta a karom majd közel húzott magához.
-Cica,csini legyél .
-Így,nem vagyok az?-kérdeztem vissza incselkedve.
-Óh,dehogynem és még mennyire-hajolt közelebb és megcsókolt.Megint ,szerintem túl sokáig csókolózhattunk mert egyszer csak ütést éreztem a tarkómon majd,ennek hatására ráharaptam szegény Kwonnie szájára ami ki is vérzett.
-Ne haragudj,de ezek itt-mutattam a barátnőimre-fejbe vágtak.
-Semmi baj,neked megbocsátok,de kérek gyógypuszit-vágott be egy cuki fejecskét.,szempilláimat rebegtetve a lányok felé fordultam.Ők nagy sóhaj keretébe bólintottak.Odahajoltam a barátomhoz,hogy odaadjam neki a megérdemelt puszikáját. A pusziját megkaptam,és örült a fejének mint egy 5 éves kisgyerek.
A lányokkal felmentünk és először leültünk az ágyamra és mindenki mesélt a pasijával való randiról vagy éppenséggel összejöveteléről.
-Hát az úgy volt,hogy egyik nap mentünk haza edzésről és valami csoda folytán elkezdtünk beszélgetni,majd leültünk egy kis tó partjára ami a házunkhoz közel van és még ott is folytattuk a beszélgetést majd egyszer csak arra lettünk figyelmesek,hogy besötétedett,ezért volt olyan úriember,hogy hazakísért.-hadarta.
-És?-kérdeztük egyszerre.
-Mondta,hogy majd a suliban találkozunk,én pedig már szomorúan beletörődve sorsomba elindultam befelé egyszer csak hallom,hogy kicsapódik a kapu és rohan felé megáll előttem és megcsókolt.(Ez a jelenet egy kicsi SZJG-re hasonlít szerintem :D Szerintetek?)Lennél a barátnőm?-kérdezte-Persze igennel feleltem majd utána randizgattunk meg minden ,de ha tudnátok milyen nehéz volt titokban tartani.
-Akkor is elmondhattad volna..-néztünk rá.
-Bocsi..
Majd én is elmeséltem a történetem,majd Eunji is elmondta,hogy Zico milyen cuki.... :D
Ha hiszitek,ha nem már csak másfél óránk volt készülődni.Szép lassan lefürödtünk majd,felvettük ruháinkat.
HaYoung,Szofi,EunJi

  Miután a smink és a haj is készen lett,úgy mint a filmekben sétáltunk lefelé a lépcsőn.Vicces volt,de azért próbáltunk komolyak maradni,a lépcső alján a fiúk vártak minket,nagy örömmel jó igazából tátott szájjal minket.
-Hűha lányok,eszméletlen dögösek vagytok-mondta Minhyuk.
-Na haver,ne nézzed a csajom-állt Hayoung elé Taeil. Súgott valamit a lány fülébe majd megcsókolta.
Zico semmit sem mondott,csak barátnője ajkait kényeztette.
U-Kwon pedig csak hozta a formáját.
-Mmmm ,cicám eszméletlenül festesz-mondta.
Esküszöm nektek szerintem agyára ment egy macska,vagy valami gyerekkori traumája van egy kiscicával.Persze nem hagyhatta ki a csókot.
-Csak úgy közlöm veled ,hogy te sem nézel ki rosszul-adtam puszit a szájára.
-Tudom-rövid tömör,de mégis szinte az összes egóját kimutató válasz. 
-Egós...
-Nem is-nevette el magát majd a többiek után indultunk és az irány a helyi egyik híres klubba vezetett.Csak egy probléma volt az egésszel ,mégpedig ,hogy én nem szeretek bulizni elmegyek ott vagyok,de nem igazán az én stílusom.
-Mi a baj édes?-kérdezte Kwon miután leültünk.
-Semmi-próbáltam egy baktattató mosolyt magamra erőltetni.
Mindenki szét széledt a szinglik a párjukat keresték a párok meg egymás társaságát élvezték elég bensőségesen.
U-Kwon meg eltűnt valahol,azt mondta itt vannak a rég nem látott haverjai és elment velük beszélgetni én meg kissé szomorúan ücsörögtem a bárnál.
-Szof,minden rendben?-ült le mellém Zico majd ment is vissza mert a válaszom egy egyszerű kis bólintás volt.
Meguntam az egyedül ücsörgést ezért szépen lassan elindultam hazafelé.
-Szofi,mi bajod van ,miért mész el ?
-1.Tudnod kéne mi bajom van,2.Semmi közöd hozzá -mondtam majd elindultam,majd megfogta a csuklóm és visszarántott.
-De mond el kérlek,én bántottalak meg?
-Nem gyere rá magadtól -mondtam és futva elindultam
-A francba-suttogta,de én mégis meghallottam ,bár elég messze voltam tőle.
A nagy futás közepette kikötöttem a parkba ahol először találkoztunk,szép nosztalgikus emlék volt.Miközben elmélkedtem a múltról valami puha anyagot éreztem a vállaimon ,és ez az anyag nem volt más mint Kwon inge.
-Miért vagy itt,menj nyugodtan vissza a barátaidhoz.
-Szóval ez a baj,hogy a barátaimmal voltam egész este.
-Miért lenne ez a baj,nem az a lényeg,hogy a haverjaiddal beszélgettél meg jól éreztétek magatok,mert ennek én örülök,csak a bajom az volt,hogy teljesen magamra hagytatok és magányosan üldögéltem egész este.
-Miért nem jöttél oda hozzánk?
-Mert nem ismerek ott senkit és nem akartam rád akaszkodni-hajtottam le a fejem.
-Jaj de butus vagy-mondtam-Gyere ide-tárta ki a karját én pedig belemásztam az ölelésébe.-Szeretlek.
-Szeretlek U-Kwon sajnálom,hogy néhanapján ilyen hisztis picsa tudok lenni.
-Nem vagy az ,és ne sértegesd magad.Na akkor induljunk-mondta és felállt a padról,ahol eddig ültünk.
-Hova megyünk?
-Titok-mondta majd összekulcsolta kezeinket.
Mentünk-mentünk míg nem ki nem lyukadtunk egy nagyon ismerős házhoz.Ez a  ház Kwon-ék háza volt.
-De rég jártam itt-nevettem fel.
-Bizony csak akkor nem néztél körbe,most pedig megadom az alkalmat és a lehetőséget.
-Rendben,amúgy a szüleid hol vannak?-kérdeztem kíváncsian.
-Nézd,ez itt a nappali-majd sorba végig mutogatta a házat amit reggel nem igazán tudtam megszemlélni.
-Ha nem akarsz beszélni róla ,megértem-mondtam és hátulról átöleltem .
-Köszönöm-mondta majd szembe fordult velem és úgy ölelt át.-Még egy ilyen lehetőséged nem lesz ,szóval szerintem használd ki-mondta majd az emelet felé pillantott és tudtam,hogy a szobájára gondol,hogy mindent alaposan megnézhetnék.
-Köszönöm ezt a páratlan lehetőséget ,de most a szomorú barátomat vidítanám fel.
-Milyen édes,vagy.-mosolyodott el.
-Tudom mitől lenne jobb kedved?
-Na mitől?
-Ha mondjuk gyerekkori képeket mutatnál magadról.-vigyorogtam rá.
-Lehet jobb kedvem lesz,-mondta majd elő vett egy albumot,majd leültünk vagyis ő leült én pedig az ölébe.-Akkor kezdjük az égetésem.DE csak a végén mondhatsz véleményt.
-Rendicsek.-mondtam és ezzel a lendülettel ki is nyitotta az albumot ahol cukibbnál cukibb képek voltak róla.
-Nem tudom,hogy lehettél ennyire cuki,eszméletlenül édes vagy-mosolyogtam rá amikor becsukta az albumot.
-Köszi,köszi,tudom ,hogy helyes vagyok.
-Azt egy szóval nem mondtam,hogy helyes vagy.
-De gondoltál rá.
-Ezt honnan tudod?
-Gondolatolvasó vagyok-mondtam majd megcsókolt és innen tudtam ,hogy tényleg jobb kedve lett.





Remélem tetszett és meg vagytok elégedve a hosszúságával is.Még egyszer tényleg bocsi,ha egy kicsit túlzásba vittem a képeket.♥♥♥
Komizzatok,ha tetszett ♥♥

2013. augusztus 12., hétfő

13.rész

Réka jóvoltából ,neki kezdtem :D ♥ Köszönjük meg neki :D XD
KÖSZÖNJÜK.... ♥♥♥
-Szia dadus,mi történt?
-A sz..szü...-megszakadt a vonal
-Dadus....dadus....-kiabáltam de semmi.
-Hé,Szofi mi a baj?-karolt át Kwon.
-Felhívott a dadám akinek köszönhetően itt vagyok,csak nem értettem mit mond,mert megszakad a vonal.Annyira félek,hogy valami baja esett.
-Értem,biztos csak megszakadt a vonal,szerintem nemsokára újra fog próbálni.
-Lehet igazad van-fordultam vele szembe.
-Mi az,hogy lehet?-kérdezte s még egy észveszejtő mosolyt is megejtett csak a kedvemért... :D én  meg persze teljesen elolvadtam tőle.
-Nem tudom,állatlába sosincs igazad.
-Abba is igazam volt,hogy az enyém leszel.
-Az csak véletlen egybeesés.
-Persze-persze-közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.De ez a csók ahh*-*.
-Na menjünk,mielőtt elkésünk a suliból igaz már mindegy de azért ,talán a harmadik órára még beérünk.
-Rendben.-mondtam és gyorsan visszaöltöztem a tegnapi ruhába U-Kwon letusolt meg elintézte a dolgait,de én ezt nem vártam írtam egy kis cetlit,hogy hazaugrottam és,hogy majd a  suliban találkozunk.
Otthon én is elvégeztem a teendőimet és fogtam a táskámat,majd siettem a suliba.Pont becsöngőre értem a suliba,sprinteltem a terembe mert ugyanis osztályfőnöki a harmadik óránk.
Hyuna ma nem jött iskolába gondolom a tegnapi miatt,ezért leültem Zico mellé.
-Hát te meg merre jártál?-kérdezte tőlem.
-Erre arra.
-Persze,van köze a dolognak ahhoz,hogy ma U-Kwon se jött suliba?
-Nem tudom-válaszoltam elrejtve a mosolyom.
-Én meg hülye vagyok,mi ?
-Az vagy, nem?
-Miss Müller és Mr.Woo kérem maradjanak csöndbe zavarják az órámat.
-Elnézést-feleltük egyszerre.
Innentől kezdve az óra csöndesebben telt.Szünetbe mind a négyen(EunJi,HaYoung,Zico és én) a szokásos padunkhoz mentünk ahol még nem voltak ott a többiek.A barátnőm beleült a tesóm ölébe,HaYoung pedig melléjük ült.Egyszer csak két kar fonódott a derekamra.
-Hiányoztál cica-suttogta a fülembe,majd megfordultam,hogy szembe legyek vele,arca egyre csak közeledett,végül ajkai találkoztak az enyémekkel,és egy isteni csókba forrtak össze.
-Úúúúúú-hallottuk a többieket akik még tapsoltak is hozzá,mi meg csak elváltunk egymástól és csak mosolyogtunk a többiekre.
-Mikor?-kérdezte nagy szemekkel két barátnőm-Nekünk miért nem mondtad?
-Ma reggel.
-Jaaa,de akkor is.
-De így jobb volt megtudni nem?
-Talán.
-U-Kwon haver,megint pórázon leszel.-nevetett Taeil.
-Te is lehetnél már igazán pórázon.-válaszolt vissza miközben még mindig engem ölelt.
-Mégis kinek a pórázán?
-HaYoung-én-nevetett fel B-Bomb,a lány csak elvörösödött de Taeil is.
-Óóó itt lesz valami.-nevettem fel.
-Akkor ne kerteljünk -mondta a pórázos emberke :D odament HaYoung-hzoz aki időközben felállt és csak támaszkodott a padon és csak úgy tényleg semmi kerítés nélkül megcsókolta a lányt,aki nem tétovázott és visszacsókolta és ezt onnan gondolom,hogy az egész hosszú percekig tartott.
Mikor elváltak mind a ketten nagyon vörösek voltak és a beszédtől csak a csengő mentetette meg őket,de még lesz szünet.
A következő óra unalmasan telt,mert hiányzott a tanár ezért helyettesítés volt és azt csinálhattunk.Én elfoglaltam magam és a barátommal SMS-eztem.
Sz:Milyen órátok van?
U:Unalmas
Sz:Nekünk helyettesítés van,szóval lyukas.
U:Nekünk matek asszem,vagy lehet fizika fogalmam sincs:D
Sz:Úgy a jó.... :D
U:Hiányzol.....
Sz:Te is nekem...♥♥♥
U:Szeret..lek,bárcsak vége lenne ennek az órának,úgy szeretnélek már ölelgetni,meg puszilgatni.
Sz:Ne is mondd....de már csak 10 perc,bár utána tesink van szóval menni kell öltözni.
U:Összevont tesi,szóval találkozunk
Sz:Neked amúgy nem kéne figyelned a nem tudom milyen órádon:D
U:Matek órám van kiderítettem és a kettes megvan szóval nem.
Sz:Értem de a kettes nem megoldás,tessék feltornázni :D :P ♥
U:Ahogy őfensége parancsolja....*meghajol* Ha nem lesz meg a hármas szakítasz velem :'( :'(
Sz:Nem,dehogy azt csak azért írtam mert nem szeretném ha bunknál valamiből és még hosszú az év és le is ronthatod.Nem akarom ,hogy miattam változz meg.
U:Rendben ügyelek,hogy ne romoljon :D
Sz:Oksi,de most megyek mert mindjárt csöngetnek szia,édesem :P ♥♥♥
U:Szia ,szívem ♥♥ :P
-Ez,de hülye-mondtam egy kicsit hangosabban.
-Ki?-kérdezte Zico akinek megint az ölébe ült a barátnőm és a másik pedig velem szembe .
-Őőő ti mikor is kerültetek ide?
-Úgy körülbelül a második üzenet és első mosolygásod után-felelték játékosan.
-Ahhh,ja és mi a helyzet Taeil-lel?-fordultam a dologban érintett felé.
-Semmi-pirult el.
-Zico nem szeretnéd az osztályban lévő haverjaid meglátogatni?-kérdeztem mosolyogva.
-Elküldöd a saját tesód?EunJi ehhez mit szólsz ?-barátnőm semmit sem válaszolt csak adott neki egy puszit.-Akkor mentem csá.-mondta majd egy műdurcival elindult.
-Olyan jó segge van,nem ?-kérdezte tőlünk EunJi úgy ,hogy hallja az illető,aki erre a kijelentésre elkezdte riszálni a hátsófelét,innen tudtuk,hogy nem is sértődött meg.
-Tetszik ?-kérdeztük HaYoung-tól.
-Kicsit-vörösödött el.
-Mióta jártok?-kérdeztem meg.
-3 napja-hajtotta le a fejét.-Honnan tudtad?
-Nem tudtam azért kérdeztem.
-Csőbe húztál.
-Miért nem akartad elmondani nekünk?
-Nem tudom,csak még annyira bizonytalan a dolog,hogy nem tudom meddig fog tartani.
-Ha szereted és ő viszont szeret akkor sokáig.Szereted?
-Igen-hajtotta le a fejét-nagyon
Egymásra mosolyogtunk EunJi-val,majd mentünk tesire mivel már kicsöngettek.Mind a hárman villámgyorsan átöltöztünk majd mentünk is a terembe.
-Tudjuk-kiabáltuk oda Taeil-nek,erre csak elmosolyodott.
-Megeshet.-válaszolt vissza.
-Ja és részleteket kérünk -mosolyogtunk rá a barátnőnkre.
-Rendben.
-Akkor fiúk lányok mivel sokan vagytok és kint is lehet játszani ezért a kosarasok kimennek és kint fognak játszani a többiek pedig itt bent és eldöntetitek ,hogy mit szeretnétek játszani,amíg kitaláljátok addig a kosarasokkal kimegyek utána pedig,jövök vissza.-kimentünk az udvarra-Két csapat:
1.Szofi ,Zico,Jaehyo,Hayoung és mondjuk Kyung
2.U-Kwon,EunJi,P.o,Taeil,B-bomb.
Ja és így fogjátok egymást amilyen sorrendbe mondtam a neveket.-erre U-Kwon csak mosolygott.-Feldobom a labdát és bemegyek és kérlek titeket viszonylag rendesen játszatok.
-Rendben-mondtuk egyszerre feldobta a labdát majd elkezdődött a játék.
Felálltunk és pont a barátomék támadtak
-Na cicám,gyere vedd el-mondta én pedig elindultam felé de valaki hátulról meglökött és pont ráestem szerencsétlenre.
-Áú-mondtam-legalább puhára estem-mosolyogtam a barátomra.
-Te....én nem, de legalább egy édes falat esett rám-felkelt és felhúzott engem is ,azt ne kérdezzétek nem tudom ,hogy került ki alóla.
A labda még mindig a kezébe volt,de nem foglalkozott a játékkal inkább odajött hozzám.
-Jól vagy?-kérdezte aranyosa.
-Persze ,semmi bajom
-Akkor jó-mondta és megcsókolt,és csak csókolt,az istenért nem áll volna le,bár én nem bántam.
-Nem,akarjátok ideadni a labdát.-U-Kwon odadobta neki,majd közelebb jött és átölet a derekamnál fogva én pedig átkaroltam a nyakát.
-Toleráljátok,már a szingliket lécci-mondta P.o
Elváltam U-Kwon-tól és láttam,hogy a másik két párocska is keresi a legyet a másik szájába,de mit sem foglalkozva a magányosak előző kijelentésével ,a barátomat inkább érdekeltem az én szám mint ők,szóval folytattuk ott ahol abbahagytuk.
-Na gyere P.o csináljuk mi is?-nevette el magát B-Bomb.
-Haha,játszunk tovább mert szerintem rájuk hiába várunk.
A többiek pedig tovább játszottak,mi pedig Kwon-nal egy idő után elváltunk egymástól ő mögém lépett ,átölelt és csak néztük a hülyéket.



Remélem tetszett :D 
Sokk kommit kérek szépen ♥♥♥♥




2013. augusztus 2., péntek

12.rész


Reggel arra keltem,hogy valaki simogatja az arcom.
-Szofi ébresztő el fogunk késni ha nem kelsz fel-mondta a hangocska.
-Jó-jó mindjárt.-mondtam majd magamra húztam a takarót.
-Szofia Müller ha nem tolod ki a segged az ágyból rohadt nagy baj lesz.Indíts most ....
-Oké,oké fent vagyok ki mehetsz EunJi.
Éssss,kiment ,halottam az ajtócsapódát,majd még egyet itt valami nem stimmel  és mire erre rájöttem egy pohár víz landolt a képembe.Tök jó.
Kikeltem az ágyból,majd elhaladtam barátnőm mellett és eléggé csúnyán néztem rá.Gyorsan felöltöztem elvégeztem teendőim majd az uzsonnámat felkapva elindultam a suli felé,mert Eunji és Kyung már elmentek mivel én aludtam el ezért nem várhatom tőlük,hogy ők is elkéssenek.Amúgy amilyen gyorsan elkészültem szerintem időben fogok beérni a suliba.
A suli sarkánál már láttam a kis bagázst és U-Kwon vadonatúj barátnőjét...hát mit ne mondjak még mindig ronda a csaj.... :D
Zico azt mondta soha a büdös életbe nem járna Kwon ezzel a csajjal,ja és mi van azzal a kirohanásával ami a pályán történt.Na mind 1.
Odamentem a többiekhez majd mindenkit megöleltem,kicsit sokáig tartott végigölelgetni mindenkit de megérte mert az utolsó akit megöleltem az Kwon volt és beszívhattam ,férfias de mégis kellemes illatát,majd a fülébe súgtam:
-Ha meg akarsz magadnak szerezni azt nem így kéne csinálni...-végül is most úgy beszéltem magamról mint egy tárgyról ,de remélem megérte.
Ja és persze picsavirágot kihagytam az ölelkezésből.A következő pillanatba becsöngettek és mindenki elindult Hyuna meg akarta csókolni a 'pasiját' de ő inkább elhajolt.Szívás.
U-Kwon egész nap rideg volt a lánnyal akinek ez láthatólag nem tetszett hogy a 'járásuk' előtti formáját hozza a hőn szeretett fúja.
Ma elmaradt az edzés és így mindenki hazamehetett az órái után,én még nem akartam haza menni ezért bementem a tornaterembe és dobáltam egy kicsit.Szomorúnak és csalódottnak éreztem magam,de nem tudom miért.Lehet,hogy U-Kwon-ék kapcsolata bánt vagy nem tudom,fogalmam sincs.Azt se tudom mit érzek iránta ,mert nem is igazán beszélgetünk .
Helyére raktam a labdát,majd indultam volna kifelé,amikor egy ütést éreztem a fejemen és minden kezdet elsötétülni.
A következő pillanatba pedig már egy sötét helyen ,szerintem valami raktárba lehettünk.
-Felébredt a mi kis hercegnőnk ?-halottam meg egy ismerős hangot.
-Miért hoztál ide?-kérdeztem tőle.
-Azért mert ide jöttél és mindent elvettél tőlem ,érted mindent.
-Miért vettem volna el tőled mindent,mi mindent?
-Elvetted a Block B-t ,U-Kwon szívét és a népszerűségemet.
-Egyik sem igaz ,bár Kwon azt mondta megszerez magának de gondolom csak éjszakára kellenék neki ,szóval nem érdekel , a népszerűséged magad rombolod le ja és a Block B eddig sem szeretett téged.
-Hülye ribanc-vágott pofán-Intézzétek el, öljétek meg vagy nem tudom de elegem van belőle.
Becsuktam  a szemem és vártam,hogy érkezzen a csapás, ehelyett kiabálást halottam,de bersze nem ütés kaptam hanem gyomorszájon rúgtak.
-Ne merj hozzáérni-halottam meg egy csodásan csilingelő,de mérges hangot,majd újra elsötétült a világ.
-Hé,Szofi jól vagy?Kelj fel kérlek,nyisd ki a szemed.
Nagy nehezen  kinyitottam a szemem.
-Hála istennek,úgy örülök-mondta az illető és magához ölelt.
-Hol van Hyuna és a többiek?
-Elmenekültek,megijedtek
-Mitől?
-Tőlem,és jól elláttam a bajukat-mosolygott rám bár az arca tiszta seb volt .-Gyere kiviszlek innen és felkapott az ölébe és elkezdett kifelé cipelni.
-Azért tudok még járni,csak a fejemnél ütöttek le és gyomorszájon rúgtam,de előtte még halottam a te hangod.Köszönöm,hogy megmentettél-nyomtam egy puszit az arcára.
-Pihenj egy kicsit a vállamon látom,hogy nem vagy jól én meg haza viszlek rendben ?-bólintottam majd úgy csináltam ahogy mondta,majd szerintem be is aludtam mert amikor kinyitottam a szemem tök sötét volt egy szobába ami ismeretlen volt számomra,próbáltam felülni,de kezek gátoltak a cselekedetembe a kezek egy testhez vezettek a test egy emberhez aki Kwon volt,olyan szépen alszik nem akartam felkelteni ezért arra gondoltam felfedezem a házat és reménykedem benne,hogy a konyhát is megtalálom mert már nagyon szomjas vagyok.Sikeresen felkeltem az ágyból,és csak akkor vettem észre ,hogy egy ismeretlen póló van rajtam ami gondolom a megmentőmé.
A konyhát egész gyorsan megtaláltam,majd töltöttem magamnak egy kis vizet és megittam után szépen elmostam..Mosogatás közben karok fonódtak a derekam köré és egy fejet észleltem a vállamon támaszkodni.
-Te ,meg miért nem alszol?-kérdezte játékosan és megpuszilta az arcom.
Tisztára úgy viselkedett mintha járnánk,pedig nem ..sajnos.Igen azt mondom hogy sajnos mert a mai cselekedeteinek hála beláttam,hogy felesleges titkolnom magam előtt az érzelmeimet mert teljesen,beleszerettem Kim YooKwon-ba.
Nem foglalkoztam semmivel a poharat letettem majd ,megfordultam és U-Kwon ajkaira tapadtam éreztem,hogy teljesen meglepődött a cselekedetemen de bevallom még én magam is.
-Nem akarok a játékod lenni,hogy miután megvoltam elhagyj.-néztem bele a szemébe a csók után.
-Én nem csak egy éjszakára akarlak,fogd már fel én egy életen át akarlak szeretni,ölelni csókolgatni,soha nem akarlak elveszíteni .Kérlek légy a barátnőm..-teljes őszinteséggel nézett továbbra is a szemembe,egy könnycsepp gördült le az arcomról ,mert nekem még soha senki nem mondott ilyet. -Lennél a barátnőm?-ismételte a szavait másképpen.
-Lennék-mosolyogtam rá,válasza csak egy csók volt amit a telefonom csörgése zavart meg.
Elengedtem Kwont-majd mosolyogva fogtam meg a telefont de a kijelzőn látható névtől teljesen megijedtem.


Remélem tetszett :D
Kommizzatok bátran :D
♥♥♥ 

2013. július 24., szerda

11.rész

U-Kwon poci ♥♥♥

-Az enyém leszel Szofi Müller,csak az enyém-és végül kivonult a pályáról.
Csak néztem után leesett állal,megszólalni vagy tenni valamit nem tudtam teljesen lesokkolt az utolsó mondata.Hogy értheti azt,hogy az övé leszek?Nem vagyok egy tárgy amit megvesz a boltban és onnantól kezdve az övé...
-Hello,kicsilány-halottam egy hangot a hátam mögül.
-Szia Wonnie rég láttalak-mentem oda hozzá és megöleltem.
-Sajnálom,hogy  úgy eltűntem,csak..
-Figyelj megértem én is sajnálom,hogy csak úgy szakítottam veled,nem érdemelted volna meg,bár azért haragszom,hogy verekedésbe kezdtetek.
-Nem tehetnénk túl magunkat a dolgon és lennénk újra barátok?
-Hát....talán megoldható a helyzet-mosolyogtam rá.
Akkor jó-kacsintott egyet-Na gyere hazakísérlek mert már sötétedik.Na és ,hogy van a kezed?
-Hahó Szofi itt vagy?-legyezett az arcom előtt.
-Persze,itt vok ,miről is beszéltél?
-Jaj te lány teljesen elvették az eszed.
-Kicsoda úgy mégis?-kérdeztem vissza.
-Nem tudom,azt neked kell tudnod,kin gondolkozol egyfolytában.
Ez a beszélgetés közepette lassan a ház elé értünk.
-Megeshet,hogy majd össze fussunk egyszer.kétszer?
-Persze,akkor majd egyeztetünk-elköszöntem tőle az utca kezdeténél majd szép lassan indultam el a hatalmas ,de mégis otthonos házikó felé.

Hazaértem és meglepetésemre ott volt az egész csapat kivéve persze a kis szerelmespárunkat és persze mit csináltak ?Na mit? X-Box-oztak.
-Sziasztok-köszöntem nekik.
-Cső -jött az egyhangú válasz.
-HaYoung még téged is rávettek erre a marhaságra??
-Nem is marhaság tök jó buli,próbáld ki.
-Hát nem bánom-mondtam majd leültem az egyetlen szabad fotelbe ami persze U-Kwon mellet volt,kezembe nyomta a konzolt,majd villámgyorsan elmagyarázta ,hogy mit kell tennem majd kacsintott egyet majd elkezdtük a játékot.Eskü tényleg jól szórakoztam ,ez mégis csak szórakoztató játék.Csak nehogy rászokjak :DD
-Gyerekek  itt meg mi folyik,holnap iskola mindenki azonnal el a Tv elől-emelte fel a hangját Gain aki gondolom ebben a percben érkezett haza.
-Miért hány óra van anyu?-kérdezte  Kyung.
-11 óra múlt, és gondolom nem tanultatok ráadásul holnap meccsetek lesz emiatt kéne pihennetek.
-De Mrs.Park kosaras játékkal játszottunk ami köztudott hogy fejlődünk ezáltal-hordta össze a sületlenségeket Taeil ,bár az is lehet,hogy igazat mondott.
-Jaj srácok-ingatta a fejét jobbra balra.-Mit csináljak veletek?
-Ha zavarunk már megyünk is.
-Én meg a jó szívem,srácok iskola időbe kivételesen maradhattok,de akkor holnap korán kell kelnetek,hogy haza tudjatok menni a cuccotokért.
-Van itt cuccunk,mármint a szokásos szép ruha múltkor itt hagytuk-vázolta a helyzetet B-Bomb.
-Hol van EunJi és Zico???
-Évfordulót ünnepelnek és EunJi azt kérdezi,hogy ott aludhat-e Zico-nál?
-Aludjon,ne mászkáljanak ilyen későn.
-Srácok akkor nektek a szokásos helyetek HaYoung te pedig nyugodtan aludhatsz EunJi helyén.
-Köszönjük  Mrs.Park-kiabálták egyszerre.
-Nincs mit, de akkor nyomás mindenki fekvés.
A barátnőmnek adtam egy türcsit meg pizsamát majd megmutattam neki a szobát meg a fürdőt majd magára hagyta én is lefürödtem uzána pedig befeküdtem a puha ágyacskámba. Félálomba halottam,hogy nyitódik az ajtó ,majd,hogy csukódik,gondolom elment az illető.Tévedtem,mert pár pillanat múlva besüppedt melletem az ágy majd csak az éreztem,hogy valaki hátulról átkarol és puszit nyom a homlokomra.Egyszerűen már nem volt erőm kideríteni,hogy ki merészeli ♥

Reggel az órám ébresztett,lenyomtam majd fordultam volna ,hogy nyújtózkodjak egyet de valami keménybe ütközött a kezem.
-Aúúúú-nyögött fel a bántalmazott(szegény)
Gyorsan megfordultam és láttam,hogy az áldoztat U-Kwon.
-Jó reggelt ,napfény.-köszönt,de bevallom őszintén nyálasabban nem is köszönhetett volna.
-Te mi az istent keresel az én ágyamba??
-Csak gondoltam aludhatnánk együtt ha,már hamarosan úgy is a barátnőm leszel így csak gyakorolunk egy kicsit így előre.
-Te meg vagy húzatva akkor se lennék a barátnőd,ha te lennél az utolsó pasi a földön.-bár ez egy kis hazugsággal vetített mondat volt,de se baj nem kell tudnia az érzelmeimről.
-Tudom,hogy te is szeretnél a barátnőm lenni,végül is ki ne járna velem ??-tette fel a költői kérdést.
-Kérd meg Hyuna-t ő biztosan szívesen lenne a 'barátnőd" éjszakai szórakozásaidnak vagy mijeidnek jó lenne nem?Kielégítené a vágyaidat.
-Féltékeny lennél?
-Én ugyan nem ,miért lennék?
-Mert tudom ,hogy az lennél és kész.
-Rendbe most,hogy ezt megtárgyaltuk kérlek  távozz a szobámból.
-Okés,okés-adott egy puszit a szám sarkába majd kiment a szobából,csak akkor láttam meg,hogy ő egy szál boxerben aludt mellettem és azok a kockát Ahh.
Felültem,majd vissza is dőltem valahogy sikeresen arra a helyre ahol U-Kwon feküdt az az illat amit maga után hagyott ,szavakba se lehetne kifejezni milyen csoda jó illata volt.
-Jó reggelt csajszi-köszönt HaYoung -Miért aludt itt ...?
-Nem tudom,folyton arról papol,hogy legyek a barátnője meg,hogy megszerez magának.....
-Tudom,hogy tetszik akkor meg miért nem mész bele a dologba?-feküdt be mellém az ágyba.
-Mert nem akarom,hogy kihasználjon,én nem csak egy egy éjszakás kaland akarok lenni az életébe én azt szeretném,hogy szeressen tiszta szívéből és legyen hozzám kedves és ha már a barátom elvárom tőle,hogy sose hazudjon és ne titkolózzon előttem.
-De kis cuki vagy.-mondta aranyosan.-Figyelj kaphatnék valami "ünneplős cuccot"?
-Persze.
-Mert ugyebár tegnap a fiúk felhívtak,hogy holnapi sulitáskával jöjjek csak az kimaradt,hogy ma meccs van és a hozzájáró nyűgök lemaradtak.
-Értem semmi baj majd kerítünk neked valamit.-mondtam és megnéztem a telóm-Siessünk mert be kell ugranunk Zico-hoz is mert EunJi-nak kell ruhát vinnünk szóval irtó gyorsan készüljünk el.
HaYoung
EunJi
Szofi
Gyorsan felöltöztünk majd rohantunk EunJi-nak odaadni a ruhát.Sikeresen teljesítettük a  feladatunkat,és fogalmazzunk úgy,hogy a suliba is beértünk viszonylag időbe,nekünk csak annyii volt a szerencsénk,hogy a tanár nem  jött be az első órába,és a fiúk nem jöttek velünk így nekik nem kellet kimagyarázniuk magukat így gondolom időben beértek.
A második óra előtt közölték velünk,hogy össze leszünk vonva a b-sekkel ,király :D
Mivel nekik földraj órájuk lenne,nekünk meg magyar és nincs tanár ,így nagy kedvvel  átbattyogtunk hozzájuk.Nekik a földrajztanáruk az of-jük ezért Zico-t még nagyobb 'öröm' töltötte el.
-Jó napot!-köszönt az osztály és mivel ez nagy terem volt simán elfér két osztály is.A tanárnő meg lyukasórát tartott mert képtelenség lett volna így órát tartani.
-Kwonni cicám, szia-köszönt Hyuna a srácnak.
Ha még egyszer nyávogni fog esküszöm megölöm. Hayoung mellé leültem csak azzal nem számoltam ,hogy Kwon-ék mögött fog ülni.Felháborodva néztem a lányra aki megrántotta a vállát.
A egész óra abból állt,hogy halottam azt a picsát ahogy Kwon ölébe ül és nyávog össze-vissza és még néha csókolóztak is....
Mondhatjátok,hogy féltékeny vagyok,most még nem is tagadnám....
-Ott volt a lehetőség de te elhalasztottad-halottam egy hangot mögülem,hátrafordultam a hang tulajdonosához..
-De Zico te mondtad,hogy sose állna össze ezzel az izével-suttogtam neki.
-Hogy most ezt csinálja célja van vele,csak az a baj ,hogy meg fogja színi.
-Meg bizony ,ha ezek után odaállít elém a szándékaival esküszöm elküldöm a picsába.
-Helyes-szólalt meg az eddig hallgató EunJi.-Nézd levegőnek,kíváncsi vagyok hogyan reagálna rá.
-Figyeljetek én nagyon szeretlek mindhármótokat de legalább ne az orrom előtt tárgyaljátok már ki a legjobb haverom elleni terveteket.
-Jaj szívem,ne is figyelj ilyenkor ránk-és elkezdtek csókolózni.
-HaYoung beszorultunk-nevettem fel.
-Be bizony- nevetett ő is.Tudta,hogy a csókolózó párokra gondoltam.

Szünetbe hála istennek ,már nem láttam a nyáladzásukat,kissé megnyugtató volt.A nap további része viszonylag nyáladzás mentesen ment.Mikor éppen indultam az öltözőbe megállított engem az a hülye.
-Vesztettél,és mindig is veszteni fogsz ellenem.-mondta Hyuna
-Figyelj nem érdekel az egész,csakis azért csinálod,hogy megkeserítsd az életem,úgy,hogy nem is ismersz.
-De ismerlek,csak a hírnévre pályázol.
-Ez nem igaz,nem kívánok többet veled beszélni,szia most mennem kell.
-Kéz és lábtörést-nyávogott utánam én pedig csak felmutattam a középső ujjam.

Gyorsan átöltöztünk majd mentünk bemelegíteni ,majd mielőtt feldobtuk volna a labdát elosztottuk ki kin védekezik.Egyik pillanatban azt láttam,hogy Kwon ott csókolózik a picsával.
-A játékra kéne inkább koncentrálni,nem ?-Szóltam oda neki,pedig megfogattam,hogy nem szólok hozzá.
-Talán féltékeny vagy?
-NEM-válaszoltam mérgesen.
Szóval tiszta ideg voltam amikor elkezdődött a játék,aminek felettébb nem örült senki csak az ellenfél mert így nagyon sokat hibáztam.Félidőbe mielőtt még kimentünk volna az öltözőbe egy kicsit pihenni meghallottam egy beszélgetést.
-Nem is értem,hogy veretlenek eddig,az a 9-es csaj(én)tök béna....
Ezen még idegesebb lettem.Csak úgy felrohantam a tetőre majd elordítottam magam.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ..........
Leültem a földre majd elkezdtem magamba beszélni(?)
-Szofi,ki kell zárnod minden felesleges dolgot felejtsd el azt amit mondtak,tedd félre U-Kwont és a libát .CSAK A JÁTÉKRA KONCENTRÁLJ  Oké tiszta fejjel csak a játék...nyerni kell a 10 pont még ledolgozható hátrány,keményen.Gyerünk.
Miután ezt szépen megbeszéltem magammal elindultam vissza a többiekhez,az edző idegesen járkált.
-Sajnálom,hogy elrontottam ígérem helyre hozom.
-Ajánlom is.
Éreztem ,hogy menni fog kizártam a nyáladzókat és csak a győzelem járt a fejembe és bebizonyítani,hogy nem vagyok béna.
Úgy játszottam mintha az életem múlna rajta,é szerintem sikerült bizonyítanom mindenkinek .hogy ez csak egy megingás volt.Végül nyertünk 10 ponttal.
Letusoltunk majd mentünk haza,mindenki a saját házába :D Szóval fárasztó kis nap volt ,este bebújtam az ágyikómba mert holnap péntek aztán végre szombat :D ♥



Remélem tetszet:D
5 komi után lesz új rész :DD Legyetek aktívak ♥♥♥
Legyetek rendszeres olvasók♥♥♥
Köszönöm,hogy elolvastátok...♥♥♥

2013. július 15., hétfő

10.rész


Wonnie már várta a vele szemben álló fiú öklének támadását.Csak sajnos U-Kwon nem volt képes bántani az előtte álló fiút.
-Nem foglak bántani mert azzal fájdalmat okoznék neki-mondta Kwon és felém biccentette a fejét én pedig csak álltam,nem tudtam reagálni semmire sem.
-Te nem tudod megtenni,de én simán megtehetem-mondta Wonnie és azzal a lendülettel adott neki  egy jobb horgost az "ellenfelének_",aki az ütés után óvatosan rám nézett,én aprót bólintottam azzal utalva arra,hogy ne hagyja magát.A srác gyorsan észhez tért és viszonozta a bekapott ütését.A két srác teljes mértékben egymásnak esett csak ütötték egymást.A fiúkat Zico-ék villámgyorsan szétszedték. Én csak megálltam a két srác között és nem tudtam mit kezdeni.
-Miért kellet ?-kiabáltam és felváltva néztem az egyiket és a másikat is és be kell valljam mindkettő kissé ramatyul nézett ki.
 Nem válaszolt senki ezért inkább hagytam őket.
-Srácok én nem akartam ,hogy ez legyen én senkit sem akartam megbántani csak sajnos a dolgok jöttek maguktól.Igazság szerint már azt se tudom miért van ez de tudom,hogy az okok között az én nevem az élen szerepel.Szóval Wonnie én most szeretnék szakítani veled ,nem azért mert ,hogy nem szeretnélek,csak a barátaimnak  vagyis a családomnak azzal fájdalmat okoznék ha tovább veled maradnék.Sajnálom és köszönöm neked ezt a boldog 1 napot -mosolyogtam rá-Srácok tőletek meg bocsánatot szeretnék kérni.
-Jaj szívem-mondta EunJi és a nyakamba ugrott-fátylat rá.
Wonnie csak fogtam magát és se szó se beszéd elment.......

~1 hónap elteltével~

Ez az 1 hónap alatt Zico-val megtartottuk a 'testvérek vagyunk mi történt veled idáig' beszélgetést.Sajnálattal halottam,hogy apa is meghalt egy pár éve,így a bátyám Se7en-nel él .Azt mondta,hogy majd ha visszajön a világ körüli turnéjáról akkor majd bemutat neki.Elmondta azt is,hogy Taewoon is a testvérem csak azért vannak rosszba mert Zico-t okolja  apa haláláért és emiatt már nagyon sokszor verekedtek össze.Meg ,hogy Tae régen drogozott mert nem tudta feldolgozni a tragédiát.De hála istennek sikerült leraknia a szert,vagyis azt mondták nekem.Én is elmeséltem az életemet és persze nem hagytam ki a csicskásságomat.A többiekkel újra nagyon jóban vagyunk és azt is megfigyelhettük milyen a szingli Kwon élete,mert ugyanis a nap minden percébe lányok jönnek oda hozzá és 'szeretlek,járjunk lécci 'ajándékokat kap és azt ne is keljen mondanom ,hogy  Hyuna is egyfolytában a nyakán van.Most mondhatjátok,hogy féltékeny vagyok de ez már nagyon idegesítő.
A kezem is rendbe jött a holnapi meccsen már játszhatok is.Aminek felettébb örülök,és az előző meccseken sikerült tartani a veretlenségünket és így van alkalmunk a bajnoki kupáért is játszani csak sajnos a döntőig még van egy kis idő és nyernünk kell a visszavágókon is.Szóval hajrá Block B......
-Héééé figyelsz????-kérdezte EunJi.
-Igen,mi van?-kérdeztem nevetve.
-Yaaaa,hogy te sose figyelsz-nézett rám mérgesen.-A lényeg,hogy az egy hónapos évfordulónk alkalmából Zico elvisz  vacsizni  és NEKED kéne segíteni elkészülni-hangsúlyozta a 'neked' szót.
-Oké mondjuk vedd fel -mutattam egy szép ruhára-ha ettől nem dob hátast akkor nyugdíjba megyek-nevettem fel.-Mikorra is jön?
Mire kimondtam az utolsó szót máris csöngettek.
-Lemegyek én,te csak készülődj még-mosolyogtam rá.
-Oksi-mondta én pedig rohantam azt ajtóhoz és ráugrottam szerencsétlen tesómra.
-Szeva húgi-mosolygott rám Zico.
-Igazán......elegáns vagy.
-Hát ki kell öltözni ha már az én tündérkémet viszem valahova,nem mindegy ,hogy nézek ki.-mondta és a mondata végére leesett az álla amint meglátta EunJi-t,
-Gyönyörű vagy édesem-mondta a srác majd megcsókolta a csajt.(kicsit drámaisítottam :DD)
-Na srácok,óvszert használni és éjfélre legyen itthon a kisasszony mert holnap iskola van-vettem fel a 'kemény' hangomat.
-Értettem főnök asszony,vigyázni fogok a lányára-ment be a játékba Zico.
-Ajánlom is ő az én szemem fénye-tettettem műsírást.
-Jaj ti Woo-k annyira hülyék vagytok-mondta EunJi-menjünk,cső Szofi.
-Sziasztok jó szórakozást és persze az óvszert ne felejtsétek el.-kiabáltam utánuk.
Miután elmentek és igazán nincs is sötét arra gondoltam,hogy lemegyek a pályára dobálok még egy kicsit.
Le is mentem és a pálya tök üres volt,így neki álltam kedvem szerint dobálgatni.Jobb ziccer majd bal,tempódobások,majd a cseleket is gyakoroltam és a végére hagytam a hárompontosokat.Az utolsó hárompontosomat dobtam ami csont nélkül be is ment,majd tapsolást halottam odakaptam a fejem majd egy vigyorgó U-Kwon-nal találtam szembe magam.
-Hol hagytad a rajongó táborod?-kérdeztem tőle gúnyosan.
-Féltékeny vagy?-jött egyre közelebb,már szinte az arcomba volt.-Igazán nincs okod rá.
-Nem is vagyok féltékeny...
-De szívem az vagy-mondta majd egy puszit adott az arcomra-Tudom ,hogy te is beakarsz állni a sorba.
-Nem vagy te egy kicsit eltelve önmagaddal????
-Én ugyan nem ,de azt tudom,hogy te szíved szerint beállnál a sorba.
-Nem,nem és nem .Tévedsz haver nekem ilyen pasi nem is kellene mint te.
-Miért milyen vagyok én?-mellkasa az enyémnek feszült majd hirtelen megcsókolt.
Ajkai csak úgy ostromolták az enyémet,az elején még próbálkoztam ellökni de nem ment sokkal erősebbnek bizonyult mint én vagyok.Nyelvével bejutást kért a számba ,de ezt a kérvény visszautasítottam,de végül valahogy bejutott a számba és a társaságként kereste az én nyelvemet amit meg is talált.Végül feladtam az ellenkezést kezeim felvezettem a hátán majd a  puha belőtt hajába markolta, ő megfogott a derekamnál majd olyan közel húzott magához amilyen közel csak bírt. A csók után elvált tőlem. 
-Látod ez is bizonyítja,hogy be kéne állnod a sorba,szerintem hatalmas előnnyel indulnál a többiekkel szemben.
-Oké ezt most hagyd abba,ha járok egy pasival akkor nem csak egy csaj szeretnék lenni a sok közül,érted.Nem akarom,hogy kihasználj és ilyet többet még egyszer ne csinálj,engedély nélkül-utaltam a csókra.
Lehajtottam a fejét majd sarkon fordult és elvonult ,de még visszakiáltott.
-Az enyém leszel Szofi Müller,csak az enyém.-és végül kivonult a pályáról.


Gyermekeim ez nem lett valami hosszú rész ,sajnálom :( .
Remélem attól még tetszett.
Komizzatok és iratkozzatok fel ha van kedvetek :D ;)


2013. július 4., csütörtök

9.rész

Ennek az édes mosolynak mondj ellent......

Szóval a suli tökre gyorsan eltelt,és mivel nem edzhetek a többiekkel csak néztem az edzést.Öt órakor vége is lett az edzésnek én pedig siettem haza mert ugyebár nekem randim lesz :D
-Szofi hova sietsz?-kérdezték a többiek,még az iskola előtt.
-Este találkozóm lesz-mosolyogtam rájuk,de miért nem azt mondtam,hogy randi,az sokkal egyszerűbb lett volna.
-Engedélyt se kért tőlem,hogy elvihet-e valahová.-morgott az orra alatt Zico.
-Miért kellet volna engedélyt kérnie tőled.??
-Mert a bátyád vagyok,igaz nem sokkal de mégis a bátyád.
-Óh tényleg akkor megkérdezhette volna Taewoon-t ,hogy elenged-e randizni Wonni-val.A fenébe tökre elfelejtettem-nevettem rá cinikusan.
-Te honnan?-esett le az álla.-U-Kwon te mondtad el neki?
-Nem és amúgy is szerintem mindvégig tudta mi a szitu.Igaz?-mosolygott rám édesen.:D Esküszöm ha továbbá is így fog mosolyogni akkor elolvadok és egy vödör biztos nem lesz elég.(<-Nono remélem érted a lényeget :DDD)
-Igaz-hajtottam le a fejem,mindenki rám nézett gondolom magyarázatot várnak.-Tegnap este amíg EunJi beszélt Zico-val akkor halottam,hogy a tesóm, mást nem tudok róla-mindenki egy emberként könnyebbült meg.-Miért titkolóztok előttem?
-Mi nem izé csak....
-Jó mindegy,én elmentem mert ugyebár randim van egy sráccal aki nem titkolózik előttem.
-Abban ne legyél olyan biztos-szólt vissza Kwon.
-Mert te csak tudod milyen?
-Igen képzeld el tudom milyen és egy cseppet sem olyannak mutatja magát .
-Akkor milyen igazából?
-Alattomos és mindent tönkre akar tenni.
-Most például mit?-kérdeztem és nem szóbeli válasz jött hanem egy tettleges válasz és ez nem volt más minthogy megcsókolt. Egyszerűen ez a tett úgy sokkolt,hogy nem tudtam vele mit csinálni.Sose néztem volna ki U-Kwon-ból ,hogy csak idejön elém és hirtelen ötlettől vezérelve megcsókolt,bár igaz azt se néztem volna ki belőle,hogy egyáltalán megcsókol engem.Oké Szofi vissza a földre.
Mikor vége lett a csóknak ,mindenki úgy állt mint egy szobor senki sem értet semmi.
-E..zzt,mi..izé,szóval miért?-kérdeztem végére összeszedve magam.
-Mert ....-megszólalt a telefonom.Az az átkozott készülék.
-Háló!-szóltam bele.
-Szia Szofi Dongwoon vagyok,csak szeretnék szólni,hogy csinos legyél mert meglepetés helyre viszlek és egy nagyon picikét késni fogok.
-Rendbe és köszi,hogy szóltál.-és letettem a telefont körbenéztem és mindenki még mindig le volt fagyva.
-Oké most már válaszolj,mi okból csókoltál meg?
-Én,nem akarom,hogy vele járj !-jelentette ki.
-Miért?
-Mert...
-Ez nem elég meggyőző volt.-mondtam és sarkon fordultam-Sziasztok -köszöntem el a többiektől még visszafordulva.
Mikor hazaértem egyből a fürdő felé vettem az irányt mert már igazából így is késésben voltam már.Gyorsan lefürödtem majd felöltöztem ,megcsináltam a hajam majd sminkeltem és hála istennek készen is lettem mire megérkezett Wonnie.
-Szia,gyönyörű vagy-mondta majd adott egy puszit az arcomra..
-Köszönöm,de te sem panaszkodhatsz.-mosolyogtam rá-és hova is megyünk?-kérdeztem tőle mosolyogva.
-Meglepi.-mondta majd megfogta a kezem és szépen lassan elindultunk a nem is tudom hová.
Mentünk,mentünk és mentünk mire megérkeztünk egy gyönyörű étteremhez.
-Komolyan ide hoztál?-csodálkoztam el.
-Mi az nem tetszik mehetünk máshová is.-mondta .
-Jaj nem azért mondtam,hanem azért mert ez a hely csodálatos,nem is érdemlem meg ,hogy ilyen helyre hozz-mondtam neki.
-De megérdemled és nem nyitok vitát.Most pedig,hogy ezt megbeszéltük szépen bemegyünk.
-Oké.
Bementünk és a hely belűről is csodásan nézett ki.Jött egy pincér és megkérdezte,hogy foglaltunk-e asztalt Wonni mondta,hogy persze majd megkérdezte milyen névre és ő mondta majd odavezettek minket az asztalunkhoz.Igazság szerint ez olyan gyertyafényes vacsorának számított szerintem,és ez nagyon aranyos volt tőle ,hogy ezt összehozta nekem.Nem is értem,hogy U-Kwon miért mondta azt róla amit mondott.
-Baj van?-kérdezte.
-Nem nincs semmi baj.Miért?
-Mert csak úgy elbambultál és észre se vette,hogy már kihozták a desszertet.
-Csak elgondolkoztam egy dolgon,de lényegtelen inkább együk a fincsi fagyinkat-öltöttem magamra egy aranyos mosolyt.
Hamar elfogyasztottuk a kihozott finomságot.
-Van kedved még sétálni egy kicsit?-kérdezte,esküszöm olyan kis édes volt.
-Persze menjünk-megfogta a kezem majd elindultunk a parkba.
-Figyelj én nem akarok semmit erőltetni se rád erőszakolni de én nagyon kedvellek és azt szeretném kérdezni,hogy szeretnél-e ,lenne-e kedved ahhoz,vagyis én csak kérdezem...
-A lényeget...-mosolyogtam rá.
-Na szóval lényegébe....Lennél a barátnőm?
-Én őszintén nem tudom ,igazából.
-Figyelj akkor legalább próbáljuk meg és ha nem jön össze akkor attól még lehetünk barátok.
-Okés akkor örömmel leszek a barátnőd.
Szerintetek normális ha ez a jelenet úgy is lejátszódott bennem , úgy mintha U-Kwon kérdezné meg....ez mint jelenthet??????Talán többet érzek iránta,mint barátság.Nem tudom,de remélem ki fog derülni.
-Akkor barátnőm megajándékozhatom önt egy csókkal?
-Persze ahogy gondolja barátom.-éééééés megcsókolt és eszembe jutott a délutáni csók és valahogy ez a csók nem volt ahhoz fogható még meg sem közelíti ez az U-Kwon-tól kapott csókot.
Jaj mi van velem?
-Gyere hazakísérlek,mert érzem ,hogy fázol.-átölelt és úgy mentünk haza.
A ház előtt  még adott egy csókot,és mondta,hogy majd eljön elém a suliba,és annak örülök,hogy holnap egyébként se lenne edzés.
-Sziasztok-köszöntem a házban lévő emberkéknek-Jó étvágyat.
-Mi ez a jó kedv Szofi?-kérdezte Gain.
-Randija volt és biztos attól boldog.-mondta egyszerre EunJi és Kyung ugyanolyan fintorral.
-Gyerekek,viselkedjetek örüljetek,hogy Szofi boldog.
-DE nem azzal a gyökérrel kéne annak lennie.-mormogta az orra alatt Kyung.
-Fiam ezt most miért mondod?-kérdezte MinHo.
-Csak-mondta majd EunJira nézett és elmosolyodott.
-Felmegyek mert már elfáradtam,jó éjszakát.
-Jó éjt Szofi-mondták egyszerre.
Felmentem és lefeküdtem az ágyamra úgy ahogy voltam. Ma azért történtek ám dolgok.Ráadásul azt a Hyuna nevezetű csajt egyáltalán nem így képzeltem el,kész röhej a csaj.U-Kwon meg ma kifejezetten kedves volt,de azzal a csókkal nagyon meglepett ám.De az a csók,nem tagadom életem legjobb csókja volt.Most Wonnie barátnője vagyok és egyáltalán nem szabad U-Kwon-ra gondolnom.Szeretem Wonnie-t,de.Épp ez a baj ott van a "de" szócska.

Reggel ugyanúgy keltem ahogy elaludtam,szóval még a tegnapi ruha volt rajtam.Gyorsan elmentem fürdeni és elvégeztem reggeli teendőimet,felöltöztem majd lementem reggelizni.
-Jó reggelt!--köszöntem.
-Hello-köszöntek a többiek vagyis csak EunJi és Kyung mert a szülők már nem voltak itthon.
-Mostantól nem fogtok velem bőbeszédűen beszélni?-kérdeztem őket.
-Nem igazán-jött az egyhangú válasz.
-Miért?-kérdeztem mérgesebbe.
-Miért Wonnie ha ott van U-Kwon is ?
-Egy kérdés,mit tett U-Kwon a csókon kívül?Semmit,szóval nekem ne dumáljatok itt és amúgy is én nagyon kedvelem Wonnie-t szóval ha bajotok van nyeljétek le.Én mentem csá.-fogtam magam és a táskámat is majd olyan hangosan csaptam be az ajtót,hogy csak na.
-Szia Szofi.Megint rossz hangulatban vagy?-kérdezte viccesen Zico.
-Nem vagyok rossz hangulatba,de téged is szívesen meghallgatlak,hogy neked mi bajod van azzal,hogy Dongwoon a barátom.
-Őszintén?
-Kérlek hazudj.
-Semmi bajom sincs vele,tök jó haver-mosolygott mint egy hülye.
-Oké ,na mentem majd gyertek szia-adtam neki egy puszit majd siettem a suliba.
-Sziasztok-köszöntem a suli előtt ácsorgó bagázsnak.
-Cső-mondák és láttam,hogy U-Kwon elfordul a többiektől.
-Ne is fáradj inkább megyek én-mondtam és elmentem onnan,valahogy nem akartam egy légtérben lenni Kwon-nal....
Bementem a terembe majd leültem HaYoung-mellé.

Ez a nap is nagyon hamar eltelt,nagyon vártam ,hogy vége legyen ,mert ugyebár jön értem a barátom.
Mikor kiléptem a suli ajtaján egyből megláttam Wonnie-t és egy hatalmas irammal indultam meg felé.Tudtam,hogy elfutottam a Block B mellet ezért nem is figyeltem,hogy reagálnak-e valamit csak futottam a barátom karjaiba.Mikor odaértem egyből megcsókoltam ő pedig viszonozta a hirtelen kirohanásom.Majd amikor elvált ajkaimtól szorosan megölelt.
-Fúúúúúújjjjjj-halottam a hátam mögül, egy könnycsepp legördült az arcomról amit Wonnie észre vett.
-Elég lesz szerintem-kiabálta nekik oda nekik.
-Szerintem meg érdemli.
-Miért?
-Mert elárulja a bandának egy ilyen miatt,mint te.-szólt vissza U-Kwon,na tessék ez nem kezdődik jól.
-Te szemét,hogy mondhatsz ilyet róla-mutatott rám,kiszabadult az ölelésemből és szorosan megállt Kwon előtt. Ő pedig hátralépett és felemelte a kezét,hogy bemosson neki.Lendítette az öklét és..........



Remélem tetszik :D
Réka remélem elég hosszú lett :D ♥ 
Komizzatok és iratkozzatok fel,ha van kedvetek :D