18.rész

Sziasztok!

Kereshetném a kifogásokat, hogy miért nem volt rész,de nem fogok. Azonban sajnálom, hogy nem sikerült hónapokig nem adtam életjelet, most azonban megérkezett a rész.
Jó olvasást kívánok!
Fruzsi^^

U-Kwon meghalt, pedig azt mondták semmi komoly baja nincs.Keserves zokogásba törtem ki. Egy nővér kitessékelt a szobából, utána visszament. Erősnek kell lennem, a többiek is itt voltak kint, a nagybátyáék is itt voltak. Nem bírtam az arcukba nézni, így csak elrohantam előttük és rájuk se néztem.
-Szofi állj már meg- halottam még testvérem hangját,de válaszra se méltattam, csak hazamentem és összepakoltam az összes cuccom. Nem maradhatok itt már az életem második szerelmét is elvesztettem. Nem érdemlem meg a jó bánásmódot,de az amit érdemelni a Müller szülőktől fogom kapni. 

Sebastian a barátom volt, az első szerelmem majdnem két évig voltunk együtt. Hamar kialakult a kötődés, a szerelem. Vele megoszthattam minden bánatom, titkom. Éppen az évfordulónkat ünnepeltük és egy meghitt sétánkat tettük egy csöndes kis parkban, amikor feltűnt egy részeg banda, és egy idős embert kezdtek el bántani. Az én drága Seb-em elindult, hogy megvédje az idős bácsit, engem meg maradásra intett. Nem is figyeltem,hogy történik, mert tudtam, biztos voltam benne, hogy megoldja. Mindig higgadt és józan gondolkodású ember volt.Sokat segített, hogy megtaláljam a testvérem, de végül drága gondozó nővérem bukkant rá, Zico-ra. Lassan már 20 perce ment el Sebastián, mire utána mentem. Az idős ember ott térdelt a barátom, mellett és csak nézte a tehetetlen testet. Sebastian meghalt, elveszítettem azt aki segített átvészelni  a gondjaimon. 

Miután minden szükségesnek ítélt cuccomat összeszedtem elindultam a reptérre, ahol az első Németországi gépre felszálltam. Ahogy néztem az elsuhanó felhőket, újra és újra elsírtam magam.
-Minden rendben?-kérdezte a mellettem ülő.
-Igen köszönöm-válaszoltam szipogva, természetesen németül mert úgy szólítottak meg.
-Érti a nyelvet?-nézett rám furcsán a kék szemű, barna hajú fiatalember.
-Igen, Németországba éltem egy ideig-válaszoltam, majd elfordultam, hogy nem kívánok vele beszélni többet, de nem vette a célzást.
-Jannis Niewöhner vagyok, örülök, hogy ismertettelek- nyújtott kezet, vonakodva bár de elfogadtam, és viszonoztam a kézfogását.
-Szofi Müller.
-Nem tűnik koreainak a neved-próbált folyamatosan kommunikálni.
~Honnan a fenéből tudja, hogy koreai vagyok..... oh talán, hogy itt szálltam fel. Ügyes vagy Szofi kész logikai zseni.~
-Már nem azért de nem hagynál békén-néztem rá.
-Eltaláltad-nevetett fel-Na és miért lógatod az orrod?
-Semmi közöd hozz-válaszoltam flegmán.
-Most miért vagy ilyen, én csak beszélgetni szeretnék.-nézett rám, szerintem ő marhára élvezte ezt a kommunikációt...
-Keress mást, biztos van olyan aki szívesen beszélgetne veled, pédául ott az a szőke nő-mutattam az illetőre aki folyton bámulja.
-Ja ő a menedzserem.
-Na látod még ismered is beszélgess vele.-fordultam el és betettem a fülhallgatóm.
Nem igazán foglalkozott a zenehallgatásommal, mert kihúzta a fülemből, és beszédre nyitotta a száját.
-Na el mondod mi történt?
-Miből gondolod, hogy történt bármi is?- néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-Egy ilyen szép lány csak nem sírna akkor, ha nem történne valami?
-Ne haragudj, de idegeneknek nem szokásom kitárulkozni.
-Igazából nem mondhatod rám, hogy idegen mert lassan negyed órája kommunikálsz velem, szóval mi történt?- nézett rám kíváncsian.
~Csapdába csalt. Nincs menekvés, muszáj lesz valamit mondanom neki~
-Meghalt a barátom-hajtottam le a fejem.
-Oooo  ne haragudj nem akartam, azt hittem csak valami kisebb dolog amit, talán orvosolhatok- halhatott el hirtelen.
-Nem tudhattad, de most, hogy ez megtudtad igazán békén hagyhatnál.
Csöndbe volt egy darabig, majd fogta magát és átült a menedzseréhez, én pedig kifelé néztem az ablakon. Csak egy huppanást hallottam meg ismét magam mellett.
-Lehetünk barátok, mit szólsz?-nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Miért foglalkozol velem ennyit?-fordultam kérdően felé.
-Nem szeretem ha szép lányok szomorúak-nézett a szemembe.
Magamnak sem akartam bevallani de ismerős volt ez a nézés, és ez a szöveg  is.
-Jen?-néztem rá kérdőn mire helyeselve bólogatott, én pedig hirtelen felindulásból megöleltem.

-Pici Szofi gyere ismerkedj meg a társaiddal-kísért a többi gyerekhez Carla dadus.
-Nyem akajok-torpantam meg.
-Jen vagyok, jössz játszani velem?-jött oda egy kisfiú.
-Nyem-válaszoltam, majd rongyimmal a számba felkéredzkedtem a dadusom ölébe.
Később egyedül ültem a hintában amikor odaszalad hozzám megint csak az a kisfiú.
-Játsszunk?-mutatok a kezében lévő labdára.
-Nyem akajok-válaszoltam.
-Szófi, ugye így hívnak?-bólogattam-Gyere játssz velem légyszi-mutatta a labdáját.
-Nyem.
-Mindig csak ugyanazokat mondod, mond azt, hogy igen, bíz bennem-magabiztos volt, hittem neki és vele mentem játszani.
Ekkoriban még csak 3 éves voltam, Jen pedig 5 múlt, mindig is talpra esett volt.ár igaz, hogy két éves koromba kerültem oda, de Jen az én megmentőm csak ötéves korában került oda, míg én folyton egyedül voltam és szomorkodtam, ő már egyből játszott a többiekkel. Ezután elválaszthatatlanok lettünk egészen addig míg két évvel később örökbe fogadták, szomorú voltam.
-Miért jöttél oda hozzám akkor?-kérdeztem amikor megtettük az utolsó búcsú ölelésünket.
-Nem szeretem, ha a szép lányok szomorúak-válaszolta lazán, majd megpuszilta a homlokom és

beszállt a nevelő szülei kocsijába, elhajtottak.
Egyedül voltam, bár nem sokkal később engem is örökbe fogadtak.......


-Pici Szofi figyelsz rám?-kérdezte
-Bocsi-hajtottam le a fejem.
-Elmeséled, mi történt?-kérdezte, bólintottam és elregéltem neki az életem, minden rosszat és minden jót.
Nagyon örültem, hogy újra találkoztam vele, hálás voltam neki egészen 3 éves korom óta, ő húzott ki a gödörből, és ismét megtette.
-Elhiszem, hogy fáj, de a menekülés nem megoldás.
-Nem menekülök, Carlat kell megmentenem a szemetek karjai közül. Azt a kevés kis időt ki bírom velük, csak pár év.-nevettem fel hamisan.
-Bármi van szólj, és segítek, itt a névjegyem,-adott át egy papírt.
-Színész?-néztem fel rá-Színész lettél?-bólintott-Gratulálok.
Mesélt pár dolgot még ezzel kapcsolatban,de sajnos meg kellet szakítani a mesét mert megérkeztünk Németországba.
-Akkor majd még beszélünk, örültem Pici Szofi-ölelt meg.
-Én is-mondtam, majd elindultam az 'otthonom' felé.

-Megjöttem-kiáltottam, hogy meghallják érkezésem.
-Szofi drágám-jött oda a nevelő anyám Sara.
-Hol van Carla?-kérdeztem, kiszabadulva ölelő karjaiból.
-Az árvaházba, csak nem gondolod tán, hogy bántanák azt a vénasszonyt?- nézett rám, majd elfordult és a konyhába szól- Karl, hallottad ezt?
-Halottam, biza ezért a kisasszony, megy is a szobájába és ki sem jön onnan.
-Nem tehetitek ezt- mondtam és indultam az ajtó felé, de Karl visszarántott majd felkapott a vállára és a szobámba cipelt, majd rám zárta az ajtót. 
-Szemtelenség miatt nincs vacsora-kiáltotta.
-Hüpp-hüpp.....Szip-szip-mintha valaki sírna...
-Van itt valaki?-kérdeztem suttogta, majd egy kis szőke buksi dugta ki a fejét a szekrényből.
Csont sovány volt az a kislány.
-Jézusom, jól vagy?-futottam oda hozzá, tiszta lila volt a karja és szerintem nem csak ott.
Bólintott.
-Szofi vagyok,itt laktam de megszöktem, de tőrbe csaltak és megint itt vagyok.
-Liana vagyok-suttogta.
-Ők bántottak?-bólintott-Gyere letisztítom a sebeid-nyújtottam a kezem, nem fogata el remegett.
Hirtelen ötlettől vezérelve a szekrény felső polcán lévő ruhák mögé nyúltam, és tádám volt ott egy kis rágcsa, a lány felé nyújtottam aki először nem merte, majd mohón kapott az édesség után. Jézusom mióta nem ehetett.
-Hány éves vagy?-kérdeztem
-10-válaszolta
-Mióta tartanak itt, bent?
-Körülbelül három napja..
Jézusom ez rosszabb mint velem volt.
-Ellátom a sebeidet, jó?-bólintott, a szobához való fürdőszobába mentem, és megkerestem a megfelelő kötszereket.
-Kijuttatlak innen és lesz egy rendes életed, jó ?- öleltem magamhoz, bár kissé ódzkodott, de szerintem rájött, hogy jó szándékkal teszem.

U-Kwon pow

Sötétség, ez jellemzi a körülöttem lévő világot, nem látom, hogy merre megyek. Semmit. Egyedül vagyok, ki akarok innen törti. 
-Valaki, valaki segítsen-kiáltottam de semmi válasz.
Leültem, felhúztam a térdem majd ráhajtottam a fejem. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, mikor egy kis fényforrást kezdtem el érzékelni, azonnal felpattantam és elindultam felé. 
-Nem hallhatsz meg szükségünk van rád-hallottam egy hangot ami nagyon ismerős volt.
-Szofi, Szofi merre vagy? Válaszolj, segíts innen kijutnom!-rogytam össze.
Elvesztem. Nem tudom mit csináljak
-Segítség!-kiáltottam
-Ne sírj, gyermekem-nézett rám egy nő oly kedves mosollyal, amivel csak édesanyám nézet rám.
-Anya..?
-Én vagyok kisfiam-simította meg az arcom.
-Segíts nekem, meg kell mondanom Szofinak, hogy nem haragszom.
-Kisfiam, élet és halál között vagy
-Valahogy, meg kell oldanunk.
-Édesem, mondd el a lehetőségeit-szólalt meg a háta mögött egy férfi.
-Apa..?
-Igazi férfi lett belőled-mosolyodott el.
-Kicsim, úgy hiányoztál nekünk- ölelt meg az anyukám.
-Szofi a barátnőd, ugye?-nézett rám apa.
-Igen, egy gyönyörű lány-mondtam.
-Tényleg az- mosolyodtak el a szüleim.
-Honnan tudjátok?-kérdeztem őket.

-Attól, hogy nem lehetünk veled, még nyomon követjük a sorsod. Nem szeretném, hogy újra elszakadnánk egymástól, de vissza kell engedjelek. nem lehetek önző és  tarthatlak itt-sírta el magát-Ígérem mindig veled leszek-mutatott a szívemre.
-Hogyan juthatok vissza?-kérdeztem
-Fiam az csak te tudhatod..-nézett rám apa
-Gőzöm sincs-nevettem fel kínomban-nem lehetne, hogy velem jöttök?-kérdeztem őket.
-Kwonnie nekünk vissza kell mennünk, csak koncentrálj erősen-öleltek meg majd anya egy puszit nyomot az arcomra, és eltűntek.
-Neeeee ne menjetek, anya apa!!-kiáltottam, hátha visszajönnek.
-Koncentrálj-suttogta egy hang
~koncentrálj U-Kwon, koncentrálj~
Mintha a lábam alatt egy üveg lenne vagy egy egyéb átlátszó valami. A kórház villant be, és láttam magam az ágyon, Szofi az ajtóban volt összerogyva, a srácok meg kint járkáltak,fel-alá. A barátnőm magatehetetlenül sírt.
-Kelj fel, kelj már fel!-kiáltottam magamnak, majd ugrálni kezdtem az üvegen, dörömbölni,bármit csak, ébredjek már fel.
Szofi egyszer csak felállt és elrohant, a testem meg magatehetetlenül feküdt az ágyban.

Zico pow
Szofi elrohant, remélem nem fog butaságot csinálni. Visszamentem a kortelem elé, ahol éppen egy nővér beszélt Dave-ékkel.
-Szofi?- nézett fel rám EunJi.
-Doktor úr jöjjön kérem, csoda történt-kiáltott egy másik nővér.
A doktor úr bement a kórterembe, majd becsukta maga után az ajtót. 
-Ne féljenek-mondta még a nővér, majd elment.
Dave fel alá járkált, mindenki tiszta ideg volt, az előbb azt mondták, meghalt, most pedig biztattak bennünket. A húgom elment. Muszáj megkeresnem, felpattantam majd elindultam kifelé.
-Kicsim, hova mész?-kérdezte EunJi.
-Megkeresem a húgomat-válaszoltam, majd adtam neki egy rövid csókot és elmentem-Mond

meg Dave-éknek, hogy sietek vissza.
~Tarts ki U-kwon visszahozom a húgomat.~
Mivel mindenki a kórházban, van, elindultam a barátnőm házához, hátha ott van. Bementem, de csak egy levelet láttam az asztalon.

Kedves Mindenki!
Sajnálom, de ti is tudjátok, hogy el kell mennem. U-Kwon meghalt, én pedig nem maradhatok. Kérlek ne keressetek, jobb lesz nektek is meg nekem is. Annyira haragszom magamra, hogy belerondítottam, az életetekbe. Idepofátlankodtam. 
Éljetek tovább nélkülem és boldogan.
Nagyon szeretlek benneteket és mélységesen sajnálom.
Üdvözlettel,
Szofi

17.rész

Sziasztok, manók !

SAJNÁLOM.Tudom azt hiszitek ,hogy elnyelt a föld, de közlöm veletek még élek. Egy új résszel térek vissza.

Remélem tetszik majd nektek.

Jó olvasást.

Reggel fáradtan pislogtam mikor megszólalt az ébresztőórám, nagyon rosszul érintett,hogy már a felkelés ideje van mert még szívesen aludtam volna pár órát. Mivel sikerült nyugtáznom,hogy mindenféle képen ki kell kelnem az ágyból ezért felültem, majd felálltam és végül elhagytam a puha ágyikóm és az ablakomhoz sétáltam, felhúztam a redőny és szomorúan szemléltem,hogy az eső esik. Szép kis kedd elé nézünk.

-Jó reggelt- motyogtam halkan amikor lementem a konyhába

-Neked is - hangzott el mindenki szájából a válasz.

-Ma reggelt kaptam egy SMS-t az edzőtől,hogy ma fogjuk játszani a toborzó edző meccset- közölte velünk a hírt EunJi.

-Oké - válaszoltuk Kyung-gal tudomásul vételünk jeléül.

-Na menjetek gyerekek mert még elkéstek-mondta nekünk anyu és már indultunk is az emeletre az utolsó simításokat elvégezni, gondolok itt például a fogmosásra.

Miután mindennel készen lettünk elindultunk a tudás tárhelye felé hót kómásan.

-Ki ez a jó nő?- kiállott fel valaki a hátunk mögött már igen közel az iskolához, de mivel felismertem a hangját ezért belementem a játékba.

Körbefordultam először megnézve,hogy kinek szólhattak, és amikor csak a nevető fiúkat és a barátnőimet láttam visszaszóltam.

-Kire gondolsz?- kérdeztem kihívóan U-Kwon-ra nézve.

-Rád cica, rád-jött közelebb felénk.

-3..2..1-hallottam magam mögött a számolást és az egyes szám kiejtése után már csak barátom édes ajkait éreztem meg az enyémeken.

-Hiányoztál-suttogta a fülembe, amikor elváltunk.

-Srácok, megértem,hogy igazán régen láttátok egymást, megjegyezném tegnap este de pár perc és becsöngetnek. Mellesleg Szofi matekkal kezd- ahogy ezt kimondta EunJi azonnal rohantam a matek terem felé,hogy véletlenül se a tanár után essek be. A műveletet sikeresen végrehajtottam majd  a többiek és szépen lassan beszállingóztak a terembe.

-Szép sprint volt, de van még tíz perc a becsöngőig- nevetett fel Zico.

-Hülye barom-ütöttem egy jó nagyot a vállába.

-Na ne hariz már, mi barik vagyunk-kezdet el nyávogni a testvérem.

-És én vele járok-sóhajtott fel EunJi a barátja nyávogását meghallva.

-Miss Müller, meg sem lepődök,hogy nem vigyázban várja az órámat, de azt elvárnám,hogy legalább a helyén ülne és nem a testvérét zaklatná, de ha már magáról van szó, akkor egy táblai feladat megoldását szívesen megnéznék öntől.

-Tanár úr de én semmit nem csináltam!- háborodtam fel

-Épp ez az, fáradjon már ki a táblához, vagy kérvényt nyújtsak be?

-Nincs rá szükség-nagy félelemmel kimentem a táblához, a rettegésem azért volt mert tudtam,hogy egy 'újabb szívassuk Szofit' óra veszi kezdetét.

-Akkor oldja meg ezt a exponenciális egyenletet- mondta és fölírt egy olyan feladatott amitől még a szemem is keresztbe állt.

-Tanár úr, ezt még nem is tanultuk-szólalt fel egyik osztálytársam.

-Bizony - szólaltak meg a többiek.

-Bár én meg tudnám csinálni és szégyen, hogy ez a csaj nem tudja, de ezt még tényleg nem vettük ezt az anyagrészt - mondta kedves ellenségem, aki most meglepett, cselekedetével. 

~Talán kedves lenne mégis? - áh, ugyan.~

-Látja magát valaki még is bírja, szóval üljön le és megtanuljuk ezt az egyenletmegoldást, de következő órán magával kezdek nézett rám fenyegetően.

~Létezik, hogy a tanár ennyire utáljon?- ezek szerint igen~

Gyorsan a helyemre battyogtam és az óra maradék részében meghúztam magam. Amikor kicsengettek és a kedves tanár úr kivonult a teremből, fellélegeztem.

-Szofi, ez menő volt- röhögött fel mögöttem Zico - Úgy remegett a térded, hogy szerintem még U-Kwon is hallotta- röhögött fel megint.

-Na mi volt ez a térdvacogás, a suli másik feléről is lehetett hallani-jelent meg az előbb említett személy.

- Köcsög- vágtam oda neki és bevágtam a durcit.

- Na cica, tudod,hogy csak vicceltem, amúgy ezt a idézőjeles vicces dolgot az előbb halottam.

- Szerinted csak te szórakozhatsz  másokkal?- fordultam vissza jót kacarászva a társaság arcán.

A többi órán egyik tanár sem szívatott se engem, se a többieket. Hazafelé meg azon gondolkozta,hogy  a nap rosszabb már nem is lehetne, azonban amikor bementem a nappaliba,hogy üdvözöljem anyát az ítéletem hibásnak bizonyult. A rosszabb és az annál rosszabb dolgok még ezután fognak jönni.

- Helló tündérkém, de jó,hogy újra látlak-jött közelebb hozzám egy lépéssel az az ember akivel többet már nem akartam találkozni.

- Mit keresel itt?- szűrtem a fogaim közt a szavakat.

- Érted jöttem, hogy visszavigyelek, mert már anyád is hiányol, bár nem tudom,hogy képzelted azt, ha megszöksz nem fogunk megkeresni és visszavinni.

Itt szerintem már biztossá vált mindenkinek, hogy ki ez az ember. Ő, aki megkeserítette az életem és dolgoztatott folyamatosan.

-Szofikám, holnap reggel indul a gépünk, és tudod nincs ellenkezés-jött oda és úgy csinált minta megölelne, azonban megszorította a karom ezzel jelezvén,hogy a büntetésem az olyan lesz, amit el sem tudok majd képzelni, a szökésem miatt. - Ja és van nálunk valaki, aki szerintünk érdekelne téged, például a kis dadusod, aki már igazán közel van a halálhoz, bár mi segíthetünk átlépni neki a küszöböt- nevetett fel majd elhagyta a lakást.

Megfagyva álltam a nappali kellős közepén, számomra egy kedves hang hozott vissza az életbe.

- Ez meg mi volt?- kérdezte

- Nem tudom, U-Kwon, nem tudom-válaszoltam és utána már nem emlékszem semmire.

U-Kwon pow

Fogalmam sincs, mi folyik itt. Arra értünk haza, hogy Szofi volt apukája megjelenik és haza akarja vinni életem értemét. Látom, hogy Életemnek sem esik olyan jól ez a kérés. Nyilván nem akar itt hagyni csapot-papot, hogy visszatérjen a régi életébe, amit elmondása szerint nem szeretett.

­­-Szofi, Szofi - szólongattam, amikor éppen elkaptam,hogy szó szerint ne találkozzon a földel.

Szó nélkül felemeltem ájult barátnőmet és felvittem a szobájába. Bejött mindenki a szobába, Gain egy vizes rongyot hozott és lánya homlokára tette.

- Nyugodj meg, szerintem csak így dolgozza fel a szervezete a dolgokat, nem lesz semmi baj.

- Nem tudok megnyugodni-válaszoltam és végigsimítottam barátnőm arcán

- Én sem- válaszoltam majd egy könnycseppet letörölve kiment a szobából, ám még az ajtóból még visszaszólt- Nem fogunk zavarni pihenjetek csak.

- Köszönöm

Felálltam az ágy mellől, odamentem az asztalához ahol a falon képek voltak, és találtam egy képet, amin nagyon jót mosolyogtam. Éppen aludtam és sunyiban lefényképezett. Rengeteg képet találtam, róla, a fiúkról és úgy mindenkiről. Leültem az íróasztala előtt álló székre majd hátrapillantottam és megnéztem, hogy alszik-e még a drágám. Bizony még álomországban van. Majd egy pillanatra mintha kinyitotta volna a szemét, és amilyen gyorsan felpattantam és az asztalról levertem egy dobozt. A tartalommal együtt a földre esett. Levelek voltak benne és a címzett mindig egy bizonyos Sebastian volt.

~Ki az a Sebastian?~

Tudom,hogy csúnya dolog, de az egyik levelet, amit először megfogtam ki is nyitottam, ami benne állt egy kicsit megváltoztatta a dolgok állását. A levél  németül íródott. Egy leheletnyi német tudással rendelkezem az tény, de talán elég lesz ahhoz, hogy elolvassam a levelet, amit nem lenne szabad, de hát a kíváncsiság hajt.

Drága Sebastianom,

Képzeld el megérkeztem Koreába, ahol Carla szerint és a testvére. Egy nagyon aranyos család befogadott és gondolkodik rólam. Az első nap kimentem a parkba és kosaraztam  az ott lévő fiúkkal, volt egy srác, aki nagyon megfogott, de nem reménykedem, mert tudom, hogy nem érdemlem meg. 

HIÁNYZOl!

Miért hagytál el?

Miért?

Az iskolában  szinte mindenki kedves velem, itt is van egy tanár, aki nem a szívem csücske és fordítva.

Miért nem vagy velem?

Miért mentél el?

A testvéremet Zico-nak hívják, igaz ez csak ilyen becenév, mint ami neked volt a Seb, nagyon rendes, bírnád őt. 

A nap, amikor elmentél örökre bennem él.

U-Kwon-nak hívják a barátomat, vele is kijönnél, nagyon hasonlít rád.

Amikor magamra hagytál, nem láttam menekvést a világ elől, a szülők engem okoltak, de igazuk és volt az én hibám volt, még ha nem is szó szerint.

Mennem kell, legközelebb is írok, amint tudok.

Imádtam a veled töltött időt.

Mindennél jobban szeretlek,

Szofi

A dátum alapján a levél egy hete íródhatott. A levegő is meg állt bennem. Ki ez a Sebastian, vagy ki volt vagy már nem is tudom, mit kérdezhetnék.

- Édesem, mit csinálsz?- kérdezte Szofi aki ezek szerint felébredt és hatalmas szemekkel nézett a kezembe tartott levélre.

- Semmit - válaszoltam hanyagul

- Mi történt?- kérdezte még mindig az ágyán ülve.

- Elájultál-válaszoltam tömören.

- Össze kell csomagolnom-mondta és elkezdett a szobájába rohangálni mint egy esze vesztett őrült.

- Szofi állj meg kérlek, pihenned kell, nem szeretném, ha még egyszer elájulnál. Nagyon felzaklathatott az esemény, ezért kérlek, egy picit ülj le.

Leült és csend honolt a szobába, ezt Szofi törte meg.

- Félreértetted ugye?- néz a kezembe tartott levére.

- Ezt nem lehet félreérteni, őt szereted én meg csak egy pótlék vagyok, amíg vissza nem mész Németországba ahol ott lesz ő és majd újból összejöttök.

- Ez nem igaz.

- Persze, hogy nem, hiszen itt van leírva. Tudod mit? Ebből én nem kérek, a legapróbb titkomba is beavattalak erre kiderül, hogy csak egy tartalék voltam.

- Hagyd már abba- kiabált rám

- Jó abba hagyom, szia, a soha nem viszont látásra.

- Most szakítani akarsz velem?- kérdezte sírva.

- Igen- válaszoltam neki majd feldúltan elvonultam.

- U-Kwon, állj meg ez egyáltalán nem igaz, nem hagyhatsz magamra, szükségem van rád. Szeretlek te bolond- kiabálta utánam de én hülye makacs csak mentem a fejem után és nem is figyeltem semmire, csak egy dudaszót halottam majd egy kiáltás,  és utána se kép se hang.

Szofi pow

- U-Kwon- kiáltottam teli torokból- Hívjon valaki mentőt-ráborultam a testre és zokogásba törtem ki.

- Haver, tarts ki - jött oda Zico is és a többiek.

- Nem hagyhatsz magamra, szükségem van rád.

A mentősök hamar megérkeztek és elszállították őt aki miattam került ilyen állapotba.

- Szofi mi történt?- érkezett meg Dave.

- Egy félreértés miatt összevesztünk és elrohant elütötte egy autó, az én hibán sajnálom.

- Nyugodj meg nem a te hibád

- De az enyém- mondtam határozottam majd megjelent az orvos.

- Jó napot ők Kim Ukwon hozzátartozói?

- Igen- felelte a nagybátyja,

- Nagy szerencséje volt a fiatalúrnak, kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, mintha egy angyal vigyázott volna rá

~Sebastian~

- Eltört két bordája és a bal karja, és még néhány seb éktelenkedik az arcán de azok csak kisebb karcolások, most altatásban van-folytatta a doki- Nemsokára felébred és kérem egyenként menjenek be és ne maradjanak sokáig, pihennie kell az úrnak.

- Köszönjük- hajolt meg Dave majd utána mindenki sorba.

- Menj csak be-nézett rám Sukhyun

- Neked kéne..- kezdtem elé ellenkezni de

- Menj csak

Bementem a kórterembe és megláttam a barátomat, vagyis a volt barátomat és megint elfogott a sírhatnék.

- Ne haragudj,  Kérlek, bocsáss meg nekem

Többet nem is beszéltem, hanem néztem, ahogy alszik, olyan volt, mint egy angyal, gondoltam egyet és felálltam a székről és egy puszit nyomta az ajkaira majd kimentem és engedtem,hogy a  többiek és bejöhessenek hozzá. Amikor a többiek már elmentek én pedig visszasétáltam az ágyhoz és néztem az arcot, ami az életet jelenti nekem.

- Annyira sajnálom,hogy nem mondtam el...- hangos sípolás szakította meg a beszédemet -ORVOST- üvöltöttem

- Kisasszony menjen arrébb- arrébb mentem és sírva rogytam össze- hozzák a defibrillátor

Már szinte a legmagasabb fokon élesztették újra, de nem reagált a test.

- Sajnálom kisasszony a barátja meghalt.

-NEEEEE!! - odarohantam a testhez és elkezdtem ébresztgetni- Nem halhatsz meg szükségünk van rád.

- Kisasszony kérem

-NEEEEM.....

Ennyi lenne mostanra, remélem tetszett és nem ijedtetek meg a történtektől nagyon, véleményeket szívesen várom.

16.rész

Sziasztok!

Először is nagyon sajnálom,hogy ilyen sokáig elmaradtam de megőrültem a sok tanulnivalótól és a kevés szabadidőtől. Remélem ezzel a résszel majd egy kicsit sikerül kárpótolnom benneteket.További jó olvasást.

Puszi,Fruzsi ♥♥♥

A mai nap és ugyanúgy kezdődött mint a többi,nyűgösen keltem fel. Annyi különbséggel ,hogy eszembe jutott,hogy már nagyon sok idő eltelt,  vagyis mióta idejöttem kevesebb mint egy év. Eljött a születésnapom ideje, de most végre együtt ünnepelhetek a bátyámmal.

-Boldog szülinapot, Szofi-kiabált a családom majd egy kisebb tortával fogadtak eme csodálatos vasárnapi napon.

-Köszönöm...-néztem rájuk mosolyogva -mindent,tényleg.

-Az ajándékokat később kapod-ugrándozott Kyung és EunJi.

-Rendben-mosolyogtam rá.

-Na, gyorsan fújd el a gyertyákat.-nevetett rám anyu.

Igen, anyu most már tudom így szólítani mert megérdemli, és szinte ugyanúgy szeretem mint a saját édesanyámat.

Elfújtam az égő számokat,majd EunJi-ék magamra hagytak,hogy nyugodtan felöltözzem. Meg is voltam, kiválasztottam egy aranyos, virágos kis ruhát és elindultam az alsó szintre.Leértem a lépcső aljára,de senkit nem láttam itt.Éppen mire körbenéztem, hol lehetnek ,megszólalt a csengő.

-Szia, drága bátyusom nagyon boldog szülinapot- öleltem meg a testvérem.

-Neked is, húgicám, a többiek?-kérdezte mikor már beljebb sétált a lakásba.

-Nem tudom -feleltem vállat vonva- A kertbe még nem néztem szóval nagy valószínűséggel ott lesznek.

-Biztos-bólogatott aranyosan majd maga után húzva elindult az említett hely felé, ahol a kis család és a drága barátaink bújtak el.

-Boldog születésnapot!-kiabálta mindenki aki jelen volt.

-Isten éltessen gyönyörűm-ölelt át hátulról U-Kwon.

-Köszönöm- mondtam majd elkezdtem kibontani az ajándékot.

Egy csodálatos fényképalbum volt benne az itt töltött idő alatt készült képekkel, és az utolsó képen a barátom és én szerepelünk amikor éppen csókot váltunk, a kép főlé Forever felirat volt olvasható.A meghatódottságtól egy-két könnycsepp is kicsordult.

-Szeretlek-borultam a nyakába a világ legédesebb srácának.

-Én is , kicsim.-suttogta édesen a fülembe miközben a hátamat simogatta.

-Bocsánat,hogy megzavarom a csodálatos pillanatot, de Szofi drágám ez itt az ajándékod a családtól-nyújtott át egy borítékot anya.

-Köszönöm-köszöntem meg ezt az ajándékot is.

Amikor kibontottam a borítékot nem hittem a szememnek, két repülőjegy volt benne Németországba.

-Ez... ez, nem tudok mit mondani nagyon nagyon köszönöm -ugrottam a szüleim nyakába.

Pontosabban azért örültem ennek az ajándéknak mert végre meglátogathatom a daduskámat, akivel már régóta nem beszéltem.

Apáék nem szóltak semmit csak viszonozták az ölelésemet.

-Drágám, azt viszel magaddal akit szeretnél-ölelt át újra anya.

Felpillantottam és amikor találkozott a tekintetem Kwon-éval egyből tudta, hogy vele szeretnék menni.Szeretném ha megismerné a dadámat és az országot ahol minimanó koromat töltöttem. Egy dolog volt amiben nagyon reménykedtem az utazással kapcsolatban, mégpedig, hogy egyáltalán ne fussak össze drága "szüleimmel".

Mindenki nagyon jól elvolt, a születésnapi ebéd is fantasztikusra sikeredet.Délután már csak a nagyon szűk család volt jelen vagyis a hét srác, anya, apa és a drága két barátném.Csak ültünk az asztalán és vicces sztorikat meséltünk amik ebben az egy évben történtek velünk.

-Khm- köszörülte meg a torkát Zico -Igazából, most,hogy mindenki itt van szeretnénk bejelenteni a fiúkkal,hogy jelentkeztünk egy ügynökséghez ahová fel vettek minket gyakornoknak, jó igaz 'az, hogy felvettek' még nem biztos de nagy esélyünk van rá.

Anyáék a fiúkra nagy szemekkel néztek, mert már mind a heten az asztal előtt álltak és várták a reakciót.Azért is volt fontos,hogy itt jelentik be ezt mert már szinte Gain és Minho- voltak mindenkinek a szüleik.A srácok is szinte itt töltötték mindennapjaikat az elmúlt évben és szerintem már érkezésem előtti időket is.

-Gratulálok- kapcsoltam először és öleltem meg a bátyámat, majd sorba minden fiút és a barátomat még egy szolid csókkal is jutalmaztam.

Végül a fiúk nagy bejelentését az én drága két barátnőm híre követte ami pedig az ő gyakornokúságukról szólt.Vicces mert az elmeséltek alapján nem tudták se a fiúk se a lányok,hogy a másik része a csapatnak is jelentkezik gyakornoknak.

Szóval megtudtuk ,hogy mindenki gyakornok lett így ennek örömére is buliztunk és már nem csak a szülinapunk miatt. Miután mindenki elment, körülbelül hajnali 1-2 óra lehetett már, U-Kwon közölte velem,hogy el kell mennünk valahova.Furcsán nézett rám és nem foglalkozva semmivel és senkivel maga után húzott és eltűntünk a hajnali órákban a sötét utcán. Fogalmam sem volt,hogy hova megyünk de egyetlen édes falat pasim, nem volt hajlandó elárulni az utunk célját.

-Itt is vagyunk-áll meg egy pillanatra és amikor feleszméltem,hogy hol is vagyunk örültem egy kicsit a helyzetnek, bár szomorú is voltam.

-Miért nem mondtad,hogy meghaltak?-kérdeztem félve a sír előtt állva. Ugyanis a helyszín ahová életem értelme hozott az a szülei sírja volt. Összeszorul a szívem ahogy látom bánatos arcát ahogy felnéz rám és egy-két könnycsepp ott csillog szeme sarkába.Megöleltem őt,hogy érezze mellette állok, majd amikor elengedtem leguggoltam.-Jó estét, vagyis nemsokára reggelt Mr. és Mrs. Kim, én Szofi vagyok U-Kwon barátnője. Ígérem vigyázok a fiúkra, sajnálom,hogy nem találkozhatunk már élőben, de tudniuk kell,hogy nagyon szeretem őt.-mondtam és nekem is megindultak  a könnycsatornáim. Kezet éreztem a hátamon és láttam,hogy ő is leguggolt mellém, megfogta a kezem összekulcsolta ujjaink, és felnézet szülei emlékére.

-Köszönöm,hogy elküldtétek hozzám ezt az angyalt,hogy vigyázzon rám.-lehajtotta ismét a fejét majd felállt és magával húzott engem is, megölelt. 

Nem kérdeztem,hogy mikor és hogyan történt, egyszerűen csak az érdekelt,hogy ne legyen boldogtalan.

Miután még  egy kicsit ott álltunk a sötétbe vagyis igazából már a napfelkeltébe, elindultunk haza, utána persze elmehetünk az iskolába. Tuti órán alvás lesz belőle, de nem számít megtudtam azt ami nyomta a szívét és most azon vagyok ,hogy ezt a terhet segítsek neki cipelni.

~iskolába~

-Szofi el ne aludj- lökdösött meg HaYoung.

-Hm?-néztem fel.

-Na mi a helyzet, U-Kwon is alszik- halottam meg a bátyám hangját.

-Ki vannak dőlve-közölte EunJi.

-Miss Müller örömmel venném,ha az órámon ébren lenne-halottam meg szeretett matektanárom hangját.-Az egy dolog,hogy tavaly átengedtem , idén ne várjon kegyelmet.

Egyből felriadtam, ja és igen tavalyi dogám jól sikerült bár nagyon sokat magoltam és tanultam de valahogy sikerült áteveznem és a megbukástól mentem parton megállni, de hála istennek sikerült.

-Elnézést.

~Te is kelj fel, most megint rám fog szállni a matek tanárt, te se aludj

XOXO Szófi ♥ ~

~Tesim van, megtehetem,hogy alszom, ellenben veled akinek figyelni kéne.Szünetbe átmegyek szóval ne  aludj. Szeretlek, U-Kwon ♥ :* ~

Az idei helyem HaYoung mellett van, aki mosolyogva figyelte a kis üzenetváltásunkat.

-Vissza ne aludj- suttogta mellettem

-Igyekszem-mosolyogtam rá.
-Miss Mülelr, ez elfogadhatatlan. Először alszik az órámon, majd beszélgetésbe invitálja a padtársát. Azonnal menjen ki a teremből és igazolatlan óra.
Elindultam kifelé a teremből amikor újra rám szólt a tanár.
-Az egyest is beírtam.
Fantasztikus tuti meg fog húzni matekból.Körülbelül 15 perc múlva kicsengettek és amikor a tanár elhagyta a termet bebattyogtam és elfoglaltam a helyemet.
-Nagyon nem bír téged- röhögött rajtam Zico
-Azt mondod?-kérdeztem vissza gúnyosan.
-Azt biza-felelte mosolyogva majd lekezelt a haverjával.
-Szia cicám, milyen volt a matek óra?- kérdezte amikor már az ölében ültem.
-Fantasztikus-feleltem iróniával teli hangon.
-Egyest is kaptál?
-Szerinted?-néztem rá megint.
-Gondoltam, komolyan mondom mi jogon szemétkedik így veled, te semmi rosszat nem tettél ellene, azért ennek is van határa.
-Nyugi-mondtam neki és odahajoltam,hogy egy csókot tudjak neki adni.
Romantikus pillanatot a csengő zavarta meg, így U-Kwon-nak el kellet hagyni a termet.

A többi órán semmi izgalmas nem történt, edzésen pedig közölte velünk az edző,hogy nemsokára itt a toborzás ideje ezért barátságos meccset fogunk vívni a B2ST-vel. Igazából várom már mert rég találkoztam a srácokkal.
-Szofi, kicsim. Itt vagy?-legyezett előttem Kwon.
-Hm????
-Elgondolkoztál- jelentette ki majd folytatta az eredeti mondókájával- Mikor is megyünk meglátogatni a dadusod?
-A jegy hétvégére szól vagyis szombaton indulunk és hétfőn jövünk haza ha minden igaz-mosolyogtam rá majd megfogtam a kezét és elindultunk hazafelé-Na ,hogy is van ez a gyakornokos dolog?
-Azt mondták, most még az elején csak heti három próba lesz, utána ha már debütálunk, vagyis annak környékén leszünk akkor már napi több várható- nevetett fel.
-Büszke vagyok rád, rátok.-szorítottam meg jobban a kezét- Akkor most hozzátok vagy hozzánk megyünk?
-Egyik se, életem- nevettet fel majd egy teljesen másik irányba kezdett húzni, mint amerre elindultunk.
-Hova megyünk?-nevettem fel.
-Meglepi.
Egy kis elhagyatott épülethez értünk.Furán néztem rá de ő csak nevetve megrántotta a vállát és tovább sétált pontosan be az épületbe. Amilyen magányosnak, és romosnak nézett ki kívülről a hely, olyan barátságos és felszerelt volt belűről. Csodálkozva néztem az előteret, majd amikor beljebb mentünk egy táncosnak való kiválóan felszerelt szobába léptünk. Annyi rádió/magnó vagyis zenelejátszó volt a falon amennyit még sosem láttam együtt.
-Ezt te csináltad?-kérdeztem meglepetten.
-Igen, ez volt az én kis dühöngőm amikor ideges, mérges voltam. Szerettem volna neked megmutatni, ezzel azt szeretném mondani bármikor idejöhetsz ha akarsz. A srácokkal itt próbáltunk a meghallgatásra.
-Fantasztikus ez a hely.
-Örülök,hogy tetszik.
-És mutatsz is valami táncot?-néztem kihívóan rá.
-Persze- válaszolta majd elindította Se7en-Drips című számát és elkezdett mozogni.(táncot itt tudjátok megnézni amit ide gondoltam, csak ajánlani tudom )<-- szerk megj.) Ahogy mozgott a zenével együtt, bámulatos volt. Teljesen beleélte magát, csak úgy ragyogott zene közben.-Na, milyen volt?-kérdezte lihegve e produkciója végén.
-Drágám, ez... ez csodálatos  volt, senkit nem láttam még zenére így mozogni, nem csodálom,hogy felvetek gyakornoknak- léptem közelebb hozzá-Az a rész tetszett a legjobban, amikor ez az izmos has felvillant egy-egy pillanatra.-simítottam végig az említett testrészén, éreztem,hogy egyre szaporábban veszi a levegőt, felemeltem a fejem, és megpusziltam az arcát, végigpusziltam az álla vonalát majd amikor elértem az ajkait szenvedélyesen megcsókoltam, egy percig sem totolyázot egyből visszacsókolt.
Felemelt én pedig a lábaimat a dereka köré fontom, s egy percig sem megszakítva a csókunkat, egyre jobban belemélyedtünk a dologba, a felső ruhadarabok teljesen lekerültek rólunk, jó nem teljesen mert rajtam volt még a melltartóm, amikor hangokat hallottunk.
-Öhm, bocsi nem akartunk zavarni-halottam meg Taeil hangját.
Zavartan elfordultam és a felsőm után nyúltam,hogy felvegyem. U-Kown ,meg csak nevetett és nem fáradt vele,hogy visszavegye a pólóját.
-Srácok, tudjátok nekem semmi bajom a kapcsolatotokkal, de nem szeretném látni, haver azt ,hogy előttem húzod meg a húgomat, csúnyán szólva.
-Jó bocs ne haragudjatok, nem akartuk csak elragadott minket a hév-röhögött Kwon, majd átkarolt- Szívem ezt még folytatjuk-suttogta a fülembe.
-Vedd fel a pólódat-parancsoltam rá.
-Amúgy mi próbálni jöttünk.
-Akkor én mentem is-mondtam majd egy gyengét csókot adtam a barátom ajkaira, és a testvérem arcára egy cuppanós puszit és már ott se voltam.
Gyorsan hazaértem, majd  megcsináltam a lecókat amivel el is ment az idő és már feküdni készültem, befeküdtem az ágyba és a teendőimet csak a mobilom SMS jelző hangja zavarta meg.

~Életem értelme,  nagyon szép álmokat és jó éjszakát ♥♥, holnap csak a suliba találkozunk reggel nem tudok eléd menni, majd még beszélünk.Szeretlek U-Kwon~


Válaszoltam neki,hogy én is szeretem meg majd, hogy a suliba akkor találkozunk és el is mentem aludni.


Remélem tetszett, és megvagytok vele elégedve.

15.rész

Sziasztok!
Nagyon nagyon sajnálom ,hogy több mint két hónapig nem volt rész.A kimaradás okát pontosan nem tudom megmondani,foghatnám a tanulásra is de az félig-meddig nem lenne igaz,másik részt meg nem volt ihlet és valamiért inkább a többi ficim-be írtam részeket.Szóval tényleg sajnálom,hogy nem, írtam most igyekszem egy jó hosszú részt írni nektek,hogy valamilyen szinten kiengeszteljelek titeket.Remélem elégedettek lesztek vele. Kommizzátok meg ha igen vagy hogyha nem.
Még egyszer bocsánat az ilyen hatalmas terjedelmű késésemért.
Köszönöm,hogy elolvastátok ezt a kis bocsánat kérésemet.
Puszi,Fruzsi ♥♥♥

Miután megnéztük a cukibbnál cukibb képeit,és megbeszéltük,hogy milyen helyes is  elmentünk fürdeni ,persze külön-külön és végül U-Kwon ölelő karjaiban aludtam el.

Reggel szokás szerint az a hülye ébresztőóra ébresztett minket.Gyorsan kinyomtam a hangosan csörgő tárgyat,majd elkezdtem ébresztgetni a jó mélyen alvó barátomat.Puszikkal halmoztam el az egész arcát,majd ajkait.Tudtam,hogy ébren van de azért tovább csináltam és egyszer csak hirtelen abbahagytam.

-Naaa csináld még-nézett rám huncut mosollyal.

Nem feleltem csak megcsókoltam és mikor vége szakadt a csókunknak,visszafeküdtem mellé

-Menni kéne a suliba mert elfogunk késni ráadásul,haza is kell mennem mert megint nem hoztam ruhát ,mert nem tudtam,hogy itt alszom.

-Oké,oké-mindjárt jövök addig maradj itt-mondta és kisietett a szobából,majd amikor visszaért egy kisebb köteg ruhát is hozott magával.

-Remélem ez megfelel-nézett rám én pedig egy hatalmas kérdőjelet formálhattam a szemeimmel mert egyből beszélt tovább-a nővérem ruhái,remélem jó lesz a méret,ja és hoztam cipőt is ,ezt hoztam mert tudom,hogy te is szereted az ilyen cipőket.

-Tetszik a nővéred ízlése.-nevettem fel-Nem is tudtam,hogy van nővéred.

-Pedig van,majd mutatok képet,csak most siessünk.

Gyorsan magamra kaptam a ruhát és lementem reggelit készíteni ami most csak egy szimpla nutellás pirítós lett.

-Mmm ez fincsi,volt köszönöm szépen a reggelit.-jött oda és csókolt meg.

-Khm,khm-köhögött mögöttünk valaki-hátrafordultam és egy igazán fiatalos férfival találtam szembe magam.

-Őőő Szofi ő itt a nagybátyám  Kim Suk Hyun,de szerint nyugodtan hívhatod Dave-nak.Dave ő pedig a barátnőm Szofi Müller.

-Oh ,hello Szfi ,mint halhattad Kwonnie nagybátya vagyok,Dave. Nyugodtan ,tegezhetsz .

-Rendben köszönöm.

Miért Dave?-tettem fel magamba a kérdést.

-Majd később elmesélem-suttogta a fülembe U-Kwon.

-Jól áll rajtad Hyorin ,ruhája.-mosolygott kedvesen a nagybátya :).

-Na akkor mi mentünk is a suliba, szia.

-Sziasztok.

-Szia-köszöntem el végül majd elindultunk a suli irányába.

-Azért Dave,mert tizenéves korában Amerikában lakott és az ottani barátai elnevezték így,és azóta rajtamaradt.-mondta mintha belelátna a  fejembe.

-Értem-mosolyodtam el.-és a nővéred?

-Ő most ,ha jól tudom Japánba van a párjával.

-Hú,nagyon szép lány-néztem vissza a barátomra miután egy képet mutatott róla.

-Igazából nem is a nővérem csak Dave-k lánya de nekem olyan mintha az lenne.Nekem úgy isten igazából nincs testvérem ,vagyis volt de mindegy.

-Ha nem akarsz róla beszélni,megértem-fogtam erősebben a kezét.

-Köszönöm-hajolt oda egy pusziért,azonban csókot kapott-te kis huncut.

-Én ugyan nem-nevettem fel ,majd nagyobbakat léptem ,hogy odaérjünk a suliba.

A terem előtt egy csókkal elbúcsúzott tőlem,majd el is sietett az órájára.

-Na merre jártál báránykám?-néztek rám a lányok és Zico.

-Hahaha,miért kérdezed?-néztem rá úgy mint aki nem tudja miről van szó.

-Ne nézz hülyének a buliról csak úgy elmentél és utána eltűnt a pasid is ,szóval szexeltetek?-nézett rám EunJi.

-Milyen szókimondó vagy EunJi. Látjátok ilyen az én barátnőm-mondta Zico majd egy puszit nyomot barátnője homlokára.

-Dehogy,csak én megint hisztiztem a hülyeségen,ő pedig utánam jött majd elmentünk hozzájuk,majd mutatott magáról kis kori képeket,utána meg és lefeküdtünk aludni,és aludtunk is.Reggel amikor felébredtünk hozott nekem ruhát a nővérétől.Reggeli után találkoztam Dave-val és végül eljöttünk a suliba.Táska meg nem is kellet mert,ma nincs olyan óránk ami miatt cuccot is kellet hozni,és ami cucc kell ma az pedig a szekrényembe van.

-Van nővére?-akadt ki Hayoung.

-Találkoztál Dave-val?-nézett nagy szemekkel a bátyám.

-Az ki?-kérdezték egyszerre a lányok.

-Dave,U-Kwon nagybátya.Vele(mármint Dave-val) és a felességével él együtt,a lányuk Hyorin aki külföldön van,és őt tekinti nővérének.-mondta Zico a lányoknak majd felém fordult.

-Ha beszélt veled ezekről a dolgokról akkor nagyon komolyan gondolja ezt a kapcsolatot ti pedig-nézett a barátnőjére és Taeil-ére- tartások a szátokat ez hadi titok.

Boldognak éreztem magam több dolog miatt is.Kwon beavatott egyik féltve őrzött titkába,mert ugyebár mindenki úgy tudja,hogy egyedül él és valamilyen szinten igaz is mert Zico azt is mondta még,hogy sokat utazik Dave és a kedvese ezért nagyon sokszor nincsenek itthon de azért érezhető,hogy bármit megtennének  a fiúért. 

A másik pedig,hogy úgy érzem megtaláltam a családomat .

-Szófia Müller kérem az órára figyeljen-szólt rám a tanár,észre se vettem,hogy elkezdődött az óra.

Egyszer csak egy kis papírfecni érkezett elém.

Az órára kéne figyelni XD

Sebaj,min gondolkoztál?

Zico-ra néztem ő pedig a tanárra, csak vicceltem éppen rajzolgatott a füzetébe valamit.

Te se figyelsz :D 

Am azon amit mondtál,hogy erről még senkinek sem beszélt és ez valamiért megragadt,és már azon is gondolkozom ,hogy miért nem a szüleivel él .Jó ,tudom,hogy majd ő megmondja de érdekel,mégis csak a barátom és az ilyen dolgokat tudnom kéne,mint a barátnője,nem?

Visszadobtam a fecnit,majd próbáltam bekapcsolódni az órába.Nem ment,csodálkoztok,hisz matek óra volt.....

Légy türelmes ez neki sem könnyű,de tudom,hogy bízik benned és előbb utóbb elfogja mondani csak nehéz.Szóval türelem.Ja és mi a feladat megoldása?

Felnevettem,de nem kellet volna mert mindenki felém fordult.

-Miss Müller ,mi olyan nevetséges,mi is szeretnénk tudni.

-Semmi tanár úr.

-Szóval semmi,akkor én is beírok egy egyest és az is semmi lesz.

-De miért?-kérdeztem vissza,bár tudom nem kellet volna.

-Szóval,miért?Ez a kérdése mindig itt van órai munkáért,mert nem figyel és Mr.Woo-val leveleznek egyfolytában.-erre Zico felnézett.

-Velem ugyan nem.-mondta halál komoly fejjel.

-Na nem számít ,térjünk vissza az egyenletekre,ja és kisasszony beírtam az egyest.-marhajó most bukásra állok matekból.Ez most totálisan elrontotta a kedvem.

Kicsöngetéskor,mindenki elkezdett beszélgetni Zico pedig röhögni.

-Ne nevess,ez a te hibád-mondtam mérgesen majd kicsörtettem idegesen a teremből.Az ajtóba nekimentem valakinek,de nem is foglalkoztam vele csak mentem tovább az ulticélomhoz a büfébe.

-Hééé cica ,mi a baj?-rántott vissza az az emberke akinek neki mentem.

-Semmi-válaszoltam morcosan-Kérdezd meg a drága bátyám.

-Na gyere ide-mondta majd belehúzott az ölelésébe.-Szeretlek-suttogta a fülembe.

-Én is szeretlek.

-Helyes,na nem lehet olyan nagy baj.
-A drága testvérkém miatt bukásra állok matekból.-furán nézett rám majd mit sem törődve a tömeggel megcsókolt, én pedig természetesen viszonoztam eme nemes cselekedetét.-Siess vissza a terembe mert becsöngettek.
Adott még egy csókot majd sietett is-a csókolózás közben úgy elrepült az idő.
A nap további részében már nem haragudtam a bátyámra inkább nevettem a hülyeségein.Amúgy más tantárgyból nem kaptam egyest.Ez nagyon jó hír ám.
-Na akkor bemelegítésnek 2 kör futás-mondta az edző immáron az edzésen.
A két kör után páros feladatok voltak és mivel szabad párválasztás volt én U-Kwon-nal voltam.
-Szofi,gyere csak ide-mondta a nő én pedig odafutottam.
-Halottam a matek egyessedről,ha bukni fogsz tudod,hogy nem engedhetem meg az edzésekre való járást.
-Tudom és ígérem ki fogom javítani.
-Bízom benne,ja és azt mondta a tanár úr,hogy a következő két dolgozatodnak minimum 4/5-nek kell lennie.
-Értem,köszönöm,hogy szólt.-mondtam majd visszaindultam a többiekhez.
-Na mi volt?-fordult mindenki felém.
-2 ötöst kell írnom matekból.
-Na lányom az ciki-karolt át Jaehyo
-Héé,haver el a kezekkel a csajomtól.
-Sorry,sorry-és feltett kézzel hátrálni kezdett.
-Akkor játék ,fiúk a lányok ellen,és hozzájuk még átáll Kyung és Minhyuk.
-Szóval lányok a fiúk ellen ,ez tetszik -nézett rám kihívoan Kwon.
-Akkor harc-mondtam neki.
-Akkor kezdjük.-mondta az edző és feldobta a labdát.
A labdát mi szereztük meg és én el is indultam a palán felé,egy lepörgéssel kicseleztem a barátomat,majd dobtam egy szép ziccert,következett az ellentámadás,U-Kwon nem szabadult tőlem,sikeresen elértem,hogy nem tudott közel menni a palánkhoz,de a bátyámnak ez sikerült ugyan is egy szép dobással be is talált.Így ment a a meccs egészen addig míg az edző le nem fújta.Végül döntetlen lett,kezet fogtunk egymással,én végül Kwon-nal,de amint megfogta a kezem,magához rántott és megcsókolt.
Edzés után hazamentünk és mindenki haza.U-Kwon-tól elköszöntem majd bementem a házba vacsoráztam majd tanultam ,fürödtem és végül boldogságosan álomra hajtottam a fejem.

Remélem tetszett és meg vagytok elégedve a hosszúságával :D ♥♥♥